KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen:Pérez Monacóban egyszerűen elrontotta a versenyünket

Räikkönen:Pérez Monacóban egyszerűen elrontotta a versenyünket

f1-live.hu  2013.06.06. 23:23


A McLaren mexikói versenyzőjével ellentétben a Lotus világbajnoka nem felejt és még mindig dühös a Monacóban történtek miatt.
 
Kimi Räikkönen rendkívül dühösen reagált a Monacóban történtek után. A finn „Jégember” már a csapatrádión keresztül veréssel fenyegette Sergio Pérezt, aki azonban őt hibáztatta a balesetért, mondván nem hagyott neki elég helyet.
 
A mezőny most Kanadában vendégeskedik, ahol Pérez a csütörtöki sajtónapon elmondta, nem haragszik a finnre a kirohanása miatt, és nagyon tiszteli őt. Érdekesség, hogy ma az autogramos eseményen egymás mellett ültek a versenyzők, de egyikőjük sem szólt a másikhoz.
 
„Most sem érzem magam másképp, mint akkor, mert ez nem változtat a tényen, miszerint Pérez egyszerűen elba*zta a versenyünket.” – mondta Räikkönen a riporterek előtt a paddockban.
 
„Még, ha egy év múlva is kérdezed meg ezt tőlem, akkor is ugyanezt fogom mondani. Monacóban egy pontot szereztünk, ami nagyon kevés.”
 
Az incidenst még csak nem is vizsgálta a versenybíróság Monacóban.
 
„Beszéltem a versenybírákkal és azt mondták, hogy mindez versenybaleset volt. Azt mondták, hogy semmi rosszat nem tettem, de akkor valakinek valamit mégis rosszul kellett csinálnia. Nem hiszem, hogy bármit is érne, de Charlie Whiting versenyigazgató már beszélt Pérezzel. Azt azonban nem tudom, hogy miről beszéltek.”
 
„Vannak helyzetek, amikor néhány sráccal óvatosabbnak kell lenned, mert egyszerűen nem tudsz bennük bízni. Az első 5 srácot illetően ezt megteheted, mert tudod, hogy nem fognak áthúzni a te térfeledre, és tisztességesen versenyeznek. Bármilyen nehéz helyzetben is legyünk, mi mindig tisztességesek vagyunk egymással. Vannak agresszív pillanatok, ami rendben is van. Egyszerűen tisztelned kell a másikat. Néhány srácnál azonban nem tudhatod, hogy mire számíthatsz.”
 
A brit Autosport lap szinte biztosra veszi, hogy Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja és Sebastian Vettel csapattársa lesz Mark Webber helyén.
 
„Nem tudom, hogy mi lesz jövőre. Ha lenne egy szerződésem a következő évet illetően, akkor okosabb lennék. Sok dolog vár még megoldásra addig. Hosszú idő telik el az új szezonig.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.