KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Lotus: Egyértelműen lassúak voltunk

Lotus: Egyértelműen lassúak voltunk

formula.hu  2013.06.10. 20:57


imi Raikkönen beállította Michael Schumacher egyik rekordját, miután pontszerző helyen végzett a rendkívül küzdelmes Kanadai Nagydíjon – a finn pilóta 24 futamon keresztül, megszakítás nélkül szerzett értékes pontokat.
 
További érdekesség, hogy Raikkönen 35 egymást követő versenyen célba ért, a Lotus pedig 27 ilyen szempontból sikeres versenyt tudhat maga mögött. A verseny azonban nehéz volt mindkét Lotus pilóta számára, Raikkönen a 11. helyről indult, végül a 9. helyen végzett, Grosjean a 22. helyről indulva pont nélkül maradt, csak a 13. helyig tudott felkapaszkodni.
 
Eric Boullier, csapatfőnök: „A mai nap minden bizonnyal karakter építő volt. A pozitív az, hogy Romain éretten és jól vezetett a versenyen és pontszerző helyen végezhetett volna, ha nincs a második kerékcsere, ami nem volt benne az eredeti tervben. Kimi számára kicsit frusztráló volt a mai nap, de még így is szerzett néhány pontot. Nem azt a tempót mutattuk ezen a hétvégén, amit szerettünk volna és annál is inkább koncentrálunk Silverstone-ra, ahol nyilvánvalóan szeretnénk visszatérni a bajnoki harcba.”
 
Alan Permane, a pályán végzett munkáért felelős igazgató: „Egyértelműen nem voltunk elég gyorsak, és a héten megyünk vissza Enstone-ba, elemezni, hogy miért. Majd akkor levonjuk a következtetéseket és remélhetőleg visszajutunk oda, ahol tartani szeretnénk, dobogós helyekért küzdeni és nyerni. Van még egy aerodinamikai tesztünk Silverstone előtt, egy új karosszéria csomag és egyebek, így bőven van lehetőség a javulásra. Egyértelműen nem voltunk elég gyorsak ezen a hétvégén.”
 
Ricardo Penteado, Renault Sport F1: „Ez a verseny sok tekintetben a célba érésről szólt. Minden körben változtattunk a beállításokon, próbáltunk extra teljesítményt szerezni, különösen tekintve a rajtpozíciókat. Az időjárási körülmények változása megváltoztatta az üzemanyag felhasználást is, ezzel kellett játszani, és a hőmérsékletet is az egész verseny alatt ellenőrizni kellett, mert minden körben forgalomban voltunk. A kilencedik hely Kimi számára azt jelenti, hogy tartja a pontszerző helyet, de remélem Silverstone-ban a következő versenyen visszatérünk az élre.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!