KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Mindegy, hogy esik vagy sem, jól fogom érezni magam

Räikkönen: Mindegy, hogy esik vagy sem, jól fogom érezni magam

motorsportal.hu  2013.06.24. 16:03


Kimi Räikkönen magabiztosan várja a hónap utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjat, ahol reményei szerint sokkal erősebb eredményt érhet majd el, mint a monacói vagy éppen a kanadai futamon. A szezonnyitó győztese elsősorban a pálya vonalvezetésében bízik, ami elmondása szerint sokkal jobban fekszik majd a Lotusnak, mint a kiszámíthatatlan utcai versenycsíkoké, melyeken elsősorban a túlélés és nem az élen állók ostromlása volt a cél. A „normális” brit aszfaltcsíkon azonban ismét támadása lendülne, és újra a futamgyőzelem megszerzéséért harcolna legnagyobb ellenfeleivel. Az időjárással kapcsolatos találgatásokra Räikkönen a tőle megszokott laza stílusban reagált, elmondása szerint ugyanis teljesen mindegy, hogy esni fog-e az eső vagy sem, ő élvezi majd a versenynaptár egyik leggyorsabb pályáján való versenyzést.
 
„Az utolsó két verseny nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, ezeken ugyanis a túlélés volt a cél, és nem a támadás. Természetesen egyikünk sem erre vágyott a futamok előtt. Monaco és Kanada is két klasszikus utcai pálya, és nagyon sok váratlan változót tartogatnak számunkra, azaz nagyban eltérnek azoktól a pályáktól, amelyeken általában versenyezni szoktunk. Ezek előtt a versenyek előtt soha sem tudhatod, hogy hogyan fogsz szerepelni, most azonban legalább túlestünk rajtuk és tudtunk menteni pár fontos pontot” - kezdte a Lotus klasszisa, aki később a silverstone-i versenypályáról is beszélt, ami véleménye szerint sokkal jobban fekszik majd versenygépének, mint a kiszámíthatatlan utcai pályák. 
 
„Silverstone-ban minden teljesen más lesz, ez ugyanis egy sokkal normálisabb pálya, és az ehhez hasonló helyszíneken eddig minden a legnagyobb rendben zajlott. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a jelenlegi csomagunkkal nem azokért a pozíciókért fogunk harcolni, amelyekért harcolni szeretnénk. Türelmesnek kell lennünk, és az egész versenyhétvége során a maximumot kell nyújtani, így ugyanis elkaphatjuk az élen állókat. Silverstone az egyik leggyorsabb pálya a versenynaptárban, ezért elég nagy kihívást jelent a számunkra, de mindig élvezetes vezetni rajta, főleg a gyors, nagy leszorítóerőt igénylő kanyarokban” - folytatta az új altrészek bevetésének sikerességében bízó finn versenyző. 
 
„Remélem az új fejlesztések segíteni fognak nekünk, főleg a már említett kanyarokban, ahol ha sikerült egy kis tempót szereznünk, akkor nagyon jó hétvégénk lehet. Ezen a pályán egyébként fantasztikus érzés futamgyőzelmet szerezni. Emlékszem milyen jó volt még a Formula Renault-val vagy éppen a Ferrarival nyerni ezen a helyszínen. Bízom abban, hogy ismét győzhetek, ez ugyanis a csapatnak is nagy örömöt jelente, hiszen a főhadiszállásunk itt van pár kilométerre a pályától. Nagyon jó volna nyerni itt, tudom, hogy ebben az esetben hatalmas ünneplés kerekedne” - mondta a Lotus hivatalos honlapjának a pontverseny harmadik helyezettje. 
 
„Silverstone-ban szinte mindig fúj a szél, és az eső is gyakran meglepi a versenyzőket, ahogyan azt a tavalyi időmérőn is láthattuk. Nagyon gyorsan változnak errefelé a körülmények, ha pedig az élmezőnyhöz tartozol, akkor nyilván sokkal jobban örülsz a száraz körülményeknek. Mindez azonban egy cseppet sem izgat, hiszen akár esni fog az eső, akár jó idő lesz élvezni fogom a hétvégét. A csapat rengeteget dolgozott a hazai versenye előtt, ezért bízom abban, hogy minden rendben lesz, és szép eredménnyel tudjuk megajándékozni a srácokat, és azokat a rokonokat, akik minden évben kilátogatnak erre a futamra” - zárta gondolatait a 2007-es világbajnok.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.