KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen – a pontszerző gép visszavág?

Räikkönen – a pontszerző gép visszavág?

motorsportal.hu  2013.06.24. 16:04


A szezon eddigi legátfogóbb fejlesztési csomagjával készül visszavágni a Lotus az előző két futamon történt visszaesésüket követően a riválisoknak. Miközben Eric Boullier csapatfőnök továbbra is maximálisan hisz bajnoki esélyeikben, ismét versenyzőjét, Kimi Räikkönent méltatta.
 
A finn versenyzőre rá is fér a bíztatás: az elmúlt négy futam alatt összesen 41 pontot veszített a bajnoki tabellát vezető Sebastian Vettellel szemben, akitől nemrég még csupán négy pontra volt lemaradva. Räikkönen monacói 10. és Kanadai 9. helyével elérte szezonja eddigi mélypontját, ám csapatfőnöke, Eric Boullier figyelmeztet, a látszat megtévesztő lehet.
 
„Monacóban megvolt teljesítményünk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Montreal már egy másik történet, az egy nehéz hétvége volt számunkra, ezt el kell ismernünk. Kanadában küszködtünk, de tudjuk az okokat. Megtanultuk a leckét, Kanadát kihúztuk, mostantól Silverstone-ra összpontosítunk” – mondta csapata honlapján megjelenő interjújában a francia.
 
Boullier kijelentette, az utóbbi hétvégék rossz teljesítménye nem veti vissza őket a bajnoki küzdelemben, így továbbra is minden esélyük megvan a bajnoki címre. „Természetesen. Nem engedjük, hogy két csalódást keltő hétvége eltántorítson a szándékainktól. Silverstone-ra egy nagyon jó csomagunk lesz, olyan új elemeket viszünk oda, amik a teljesítményünkre is jó hatással lesznek. És a következő futamokra további fejlesztések várhatóak.”
 
Alan Permane, fő pályamérnök ezen fejlesztések részleteit is érintette. „Egy keskenyebb oldaldobozunk lesz, ami nagyon előnyös lehet, különösen ha Silverstone-ban hűvös lesz az idő. Egy új első szárnyunk is lesz, de változtattunk a felfüggesztésen, továbbá több aerodinamikai újítást is pályára viszünk. Ez a csomag jelenti számunkra az eddigi szezonban a legnagyobb lépést. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a riválisok is előállnak majd valamivel. Kanada után volt pár egyenesfutási tesztünk, amik eredménye igen jó volt. Ezen munka egyes gyümölcseit már Silverstone-ban is megízlelhetjük.”
 
Boullier nem feledkezett meg másik ütőkártyájukról, Kimi Räikkönenről sem, aki Montrealban gondokkal küzdve is képes volt beállítani Michael Schumacher 24 futamos pontszerzési sorozatával felállított rekordját. „Kimi nagyszerűen teljesített, különösen a fékproblémáit ismerve – mondta Boullier. – Ennek ellenére is sikerült pontot szereznie. Hogy nem túl sokat, az persze neki és a csapatnak is frusztráló, de mindent megtettünk azért, hogy Silverstone fordulatot hozzon.”
 
„Kimi egy pontszállító gép. Örülnék, ha új rekordot állítana föl, még ha ez Kimit nem is érdekli. Amióta visszatért, ő a legkövetkezetesebb versenyző a mezőnyben – ez érdekes, ha arra gondolunk, egyesek igencsak kétkedve fogadták az F1-es visszatérését. Az elmúlt két futamon nem volt szerencsés, de az ellenfeleinek is lehet majd balszerencséje.”
 
A csapat másik versenyzője Kanadában csupán a 13. helyen ért célba, ám főnöke szerint honfitársát sem szabad leírni. „Ami Romaint illeti, az ő teljesítményét nem mindig láthattuk érvényesülni. Számításaink szerint Spanyolországban dobogóra kerülhetett volna, ha nem esik ki a hiba miatt. Kanadában pedig a stratégiaválasztásunk fedte el a valós teljesítményét. Ha maradtunk volna az egy kiálláson, értékes pontokat szerzett volna” – vette védelmébe a Monacóban hibázó, ezért Kanadában tíz rajthelyes hátrányból induló Grosjeant.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!