KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Whiting: Az új motorok lenyűgözőek! Biztonságosak és hatékonyak lesznek

Whiting: Az új motorok lenyűgözőek! Biztonságosak és hatékonyak lesznek

motorsportal.hu  2013.06.27. 20:34


Az FIA versenyigazgatója szerint az új erőforrások bevezetésével egy lenyűgöző időszak veszi kezdetét a Forma-1-ben, a jövőre debütáló motorok ugyanis biztonságosan és hatékonyan működnek majd, sőt véleménye szerint a jelenlegieknél több lóerő leadására lesznek képesek. Charlie Whiting később azt is elmondta, hogy egyértelműen az a jövő útja, amire az FIA valamint a Formula-1 ezzel a döntéssel lépett, és többször is kihangsúlyozta, hogy ebben a jövőben elsősorban a hatékonyságok és a környezetkímélésen lesz a hangsúly. 
 
Whiting az üzemanyag használat csökkentésére a legbüszkébb, jelenleg ugyanis egy futamon körülbelül százötven kilogrammot fogyaszt el egy versenyautó, ez a szám pedig a jövőben százra csökken. Az üzemanyag használattal kapcsolatban egyébként szigorú szabályozás lép életbe, az FIA tervei szerint ugyanis minden autóba beépítenek majd egy mérőműszert, azt azonban az üres tank okozta megállások elkerülése végett nem szeretnék megszabni, hogy egy versenyautó mennyi benzinnel vághasson neki a futamnak.
„Mint tudják, 2014-ben új erőforrások éreznek a Forma-1-be, melyek különféle energia-újrahasznosító rendszerrel esznek ellátva, ezek segítségével pedig úgy gondolom, hogy a motor teljesítménye egy kicsivel a mostaniak teljesítménye felé emelkedhet. A legfontosabb azonban nem ez, hanem az, hogy az új motorok már sokkal hatékonyabban fognak működni, hiszen mindössze száz kilogramm üzemanyagot használnak el egy verseny alatt” - kezdte mondandóját a brit szakember. 
 
„Fontosnak tartjuk, hogy a motorok ilyen hatékonyan működjenek, ezért az üzemanyag fogyasztással kapcsolatban is lesznek szabályzások, amit egy az FIA által készített műszer fog ellenőrizni, ami az összes versenyautó tankjába bekerül. Jelenleg egy autó száznegyven, vagy akár százötven kilogrammnyi üzemanyagot is elhasznál egy adott versenyen, és ezt, ahogyan azt már említettem sikerült százra redukálnunk, amire igen büszkék vagyunk” - folytatta Whiting, aki szerint a biztonsággal sem lesz probléma, hiszen a technika rengeteget fejlődött már az első turbókorszak óta, így nem kell folyamatosan leálló versenyautókra számítanunk.
„Nem fogunk több motorhibából adódó elfüstölést látni, mint amennyivel jelenleg találkozhatunk, a technika ugyanis rengeteget fejlődött az előző években. Jelenleg sokkal biztonságosabb szinten állunk, mint amilyenen a múltban valaha is voltunk. A technika rohamosan fejlődött és fejlődik napjainkban is, mi pedig megvagyunk győződve arról, hogy ez a motorformula a leghatékonyabb módja annak, kihozzuk autóinkból a kívánt teljesítményt. A már említett hatékony motoroknak és az energia-visszanyerő rendszereknek köszönhetően lenyűgöző autókat láthatunk majd a Formula-1-es versenyeken” - zárta gondolatait a versenyigazgató.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.