KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Brit nagydíj-Délután Rosberg állt az élre, Webber és Vettel elé

Brit nagydíj-Délután Rosberg állt az élre, Webber és Vettel elé

motorsportal.hu  2013.06.28. 18:30


A délelőttinél barátságosabb idő fogadta a Forma–1 mezőnyét péntek délután Silverstone-ban, ahol a mercedeses Nico Rosberg bizonyult leggyorsabbnak a felszáradó pályán. A németet az év végén visszavonuló kétszeres silverstone-i győztes Mark Webber, valamint a bajnoki éllovas Sebastian Vettel követte.
 
Az idő ugyan továbbra is hűvös volt (mindössze húsz fok), de az eső már elállt a Brit Nagydíj második szabadedzésére, amely így száradó pályán kezdődött. A versenyzők már az első percekben a pályára hajtottak köztes esőgumijukkal – közülük elsőként a bajnoki éllovas, Sebastian Vettel futotta meg a délután első mért körét (1:44,0).
 
Nem telt el negyedóra, és a pálya állapota olyan mértékben feljavult, hogy Jean-Eric Vergne immáron slick gumin majd’ másfél másodperccel megjavította az addig élen álló Paul di Resta legjobb idejét. Miközben a két Toro Rosso egyre gyorsabb köröket autózott, a délelőttöt mindvégig a garázsában töltő Kimi Räikkönen is megtette első köreit Silverstone-ban – mégpedig a Lotus által már tavaly óta próbálgatott passzív DRS-sel autóján.
 
Az első félóra végén a két Force India és a két Toro Rosso uralta az edzést, mígnem első nagyágyúként az év végén visszavonuló Mark Webber vette át a vezetést. Hogy az aszfalt ugyanakkor továbbra is csúszós volt, azt Felipe Massa igazolta, aki a harmadik szektorban sorozatban harmadik nagydíjhétvégéjén is összetörte Ferrariját. A brazil az egyik jobbos kijáratánál veszítette el uralmát autója hátulja felett, majd egy félfordulattal a fűre, onnan pedig a bokszkijárat elején lévő gumifalba csúszott. A vörös versenygépnek nemcsak a vezetőszárnya, de az első felfüggesztése is összetört, így Massa ezt követően már nem ment ki a pályára.
 
Autójának elszállítását követően a Mercedesek vették át az irányítást: Nico Rosberg állt az élre, Lewis Hamilton pedig felzárkózott mögé, majd – Daniel Ricciardo pünkösdi királyságát követően – Sebastian Vettel futotta meg a nap legjobb körét, immár a közepes keveréken.
 
Rosberg viszont könnyedén válaszolt: újabb gyors körével négytized másodpercet adott a bajnoki éllovasnak. A német tempóját Mark Webber is csak megközelíteni tudta: az ausztrál csapattársát ugyan megelőzte, Rosbergtől ő is három tizeddel elmaradt. A bajnokság másik két fő esélyese, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen mindeközben a 10., illetve a 12. helyen tartózkodott.
 
Az edzés utolsó félórája – miként az lenni szokott – már elsősorban a nehéz autókról és a hosszú etapokról szólt. A Red Bull és a Mercedes rivalizálásában ezen a téren már előbbi látszott jobbnak – jóllehet, Vettel a kemény, míg Rosberg a közepes keveréket tette próbára versenyszimulációja során. A német egyébként 12 körös hosszúetapjában igen kiegyensúlyozott időkre volt képes.
 
A második szabadedzés sorrendje ekkorra már lényegében kialakult: a Mercedes az élen álló hármas mögött di Resta, Hamilton, Ricciardo, Vergne, Sutil és Grosjean volt a sorred. A két McLarennek ezúttal sem sikerült kimagasló eredményt elérnie: Jenson Button a 11., Sergio Perez a 14. lett, míg a fennállása hatszázadik nagydíjhétvégéjét teljesítő Williamsnek ezúttal is csak a két újonc istálló versenyzőit, valamint a bukása után már nem köröző Massát sikerült megelőznie. A gorve-iaknál házon belül az újonc, a kanadai hős, Valtteri Bottas bizonyult gyorsabbnak.
 
A Brit Nagydíj programja szombaton 11 órától a harmadik szabadedzéssel folytatódik. A mai második szabadedzést az M1 ma este 22:39-től sugározza.
 
Versenyző                    Csapat           Idő               Kör 
 1. Nico Rosberg          Mercedes              1:32.248s             33
 2. Mark Webber           Red Bull-Renault      1:32.547s  + 0.299s   26
 3. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault      1:32.680s  + 0.432s   31
 4. Paul di Resta         Force India-Mercedes  1:32.832s  + 0.584s   34
 5. Lewis Hamilton        Mercedes              1:32.911s  + 0.663s   28
 6. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari    1:33.171s  + 0.923s   34
 7. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1:33.290s  + 1.042s   38
 8. Adrian Sutil          Force India-Mercedes  1:33.313s  + 1.065s   34
 9. Romain Grosjean       Lotus-Renault         1:33.322s  + 1.074s   38
10. Fernando Alonso       Ferrari               1:33.494s  + 1.246s   32
11. Jenson Button         McLaren-Mercedes      1:33.740s  + 1.492s   29
12. Nico Hülkenberg       Sauber-Ferrari        1:33.896s  + 1.648s   36
13. Kimi Räikkönen        Lotus-Renault         1:34.120s  + 1.872s   30
14. Sergio Perez          McLaren-Mercedes      1:34.130s  + 1.882s   29
15. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari        1:34.998s  + 2.750s   32
16. Valtteri Bottas       Williams-Renault      1:35.070s  + 2.822s   29
17. Pastor Maldonado      Williams-Renault      1:35.127s  + 2.879s   35
18. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth     1:35.802s  + 3.554s   27
19. Giedo van der Garde   Caterham-Renault      1:35.984s  + 3.736s   32
20. Charles Pic           Caterham-Renault      1:36.079s  + 3.831s   35
21. Max Chilton           Marussia-Cosworth     1:37.329s  + 5.081s   33
22. Felipe Massa          Ferrari               1:43.466s  + 11.218s   7

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak