KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Majd vasárnap a dobogón megmutatom a frizurámat!

Räikkönen: Majd vasárnap a dobogón megmutatom a frizurámat!

motorsportal.hu  2013.06.28. 20:42


Kimi Räikkönen szerint sok munka vár még a Lotus istállóra, ám ma délutáni 13. helye véleménye szerint kissé megtévesztő csapata erejét illetően. Az enstone-iak több újítás kipróbálását tervezik szombat délelőtt – ma viszont ismét tesztelték a passzív DRS-üket.
 
A Lotus istálló kis túlzással Kimi Räikkönen titokzatos új frizurája köré építette fel mai napját, amely a silverstone-i eső miatt meglehetősen kurtára sikerült. A csapat számos vicces képet jelentetett meg a finn versenyzőről a nap folyamán közösségi oldalán, aki viszont a vasárnapi jó szerepléshez köti saját „fejlesztésének” prezentálását: „Új a frizurám, de ettől még nem leszek gyorsabb – nyilatkozta a finn bajnok. – Ha a dobogóra kerülök, meg is mutatom majd nektek!”
 
Räikkönen délelőtt egyetlen installációs kört sem tett meg az esőben, délután pedig csupán a 13. helyen végzett, 1,8 másodperces lemaradással. 2007 bajnoka viszont figyelmeztet, az autójuknak nem fekvő hideg, nyirkos idő ellenére is több van versenygépében. „A második szabadedzésen gyorsabbak is lehettünk volna, ha akartunk volna. Nem feltétlenül a legjobb idő számít, de persze jobban mutatott volna.”
 
„Nem akartunk délelőtt kimenni, mivel esett. Délután kipróbálhattuk a kemény keveréket, és ennél lényegében nem is csináltunk többet. Spóroltuk egy gumiszettet, amit holnap még felhasználhatunk. Akkor már a lágyabb gumit is kipróbáljuk, mivel a körülmények várhatóan jobbak lesznek, így többet is tudunk majd tanulni.”
 
„Ezen a pályatípuson esőben is jobbnak kéne lennünk, mint mondjuk Monacóban. Az eső nyilván nem kedvez nekünk, de nem hiszem, hogy holnap esni fog.”
Räikkönen délután újra próbára tette csapata tavaly óta fejleszgetett passzív DRS-ét, amelynek éles bevetéséről csak az esti elemzések után dönt a csapat: „Még talán nem teljesen tartunk vele ott, ahol lenni szeretnénk, de nem is rossz” – értékelt Räikkönen.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.