KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Többet vártam ennél, de úgy fest, ez a maximum

Räikkönen: Többet vártam ennél, de úgy fest, ez a maximum

motorsportal.hu  2013.06.29. 20:12


Romain Grosjean idén első ízben győzte le csapattársát, Kimi Räikkönent egy időmérő edzésen. A Lotus két versenyzője mindazonáltal nem lehet maximálisan elégedett: nyolcadik és kilencedik rajthelyük nehéz futamot vetít előre. A finn szerint nincs mit veszíteniük, sorsuk csakis rajtuk múlik.
 
Végül hét ezredmásodperc választotta el egymástól Romain Grosjeant és Kimi Räikkönent, akik házon belüli csatája idén először a francia győzelmét hozta. „Miközben gyorsak voltunk a kemény keveréken az edzés elején, a közepesen már nem voltunk versenyképesek – panaszkodott Grosjean. – Fogalmam sincs, az időjárás miatt-e, de nem voltak olyan jók, mint a délelőtti szabadedzésen, így nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy jobb helyre kvalifikáljuk magunkat. Keményen dolgozunk, de a gumik még mindig kulcsszerepet játszanak. A teljesítményemmel viszont elégedett vagyok.”
 
A csapattárs elmondása szerint a szoros csatájuk azt bizonyítja, hogy autójukban az időmérőn jelenleg nem volt több ennél. „Szoros időmérő volt a csapat két versenyzője között, ez szerintem megmutatja, hogy az autóból mindent kihoztunk a mai napon. Nem ideális a helyzet, hiszen szeretnénk közelebb lenni az első rajtsorhoz, de ez van. A futamon szeretnék jobb eredményt elérni, mint az időmérőn. Általában ez sikerülni is szokott, remélhetőleg most is így lesz” – mondta Räikkönen.
 
A finn szerint ezúttal is a kemény keverékek és a hűvös időjárás okozta a nehézségeket számukra – de szerinte ez nem lehet mentség. „Többet vártam ennél, de úgy fest, ez a teljesítőképességünk határa az időmérő edzéseken. A gumikkal nem sokat tudunk kezdeni a 8-9. helyről, a keverékválasztás mindenki számára ugyanaz, miként azok élettartama is egyforma. Nem látok okot a kesergésre. Az autót nem rossz vezetni, csak egyszerűen nincs meg a kellő tapadásunk. Holnap valamivel melegebbnek kell lennie, az általában jobban is fekszik az autónknak. A lágyabb gumi is jobb a karosszériánknak, de az ugyebár most nem áll rendelkezésünkre, így nincs is értelme erről vitázni.”
 
A Lotus számára nem jelent előnyt ugyanakkor, hogy ezúttal a Toro Rosso és a Force India versenyzői is eléjük kerültek a rajtrácson. „Ők gyorsak, nem ajándékba kapták a helyezésüket, így csakis rajtunk múlik, hogy magunk mögött hagyjuk őket – ez ilyen egyszerű” – mondta Räikkönen.
 
Az eredményeket némiképp árnyalja, hogy a Lotus két versenyzője a mostani hétvége során teljesen különböző autóval versenyez: míg Räikkönen hátsó szárnyán fent van a passzív DRS, addig Grosjean a régi konfigurációval köröz. A légellenállást csökkentő eszköz hasznát ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a hosszú egyenesben mért végsebesség terén tulajdonképpen nem volt különbség a két versenyző között. Rossz ötlet lett volna feltenni a DRS-t? „Ilyen téren is mindenki számára egyenlőek a feltételek: ahhoz, hogy javíts a bajnoki helyzeteden, jelentős előrelépéseket kell tenni, tehát olykor kockáztatni kell a fejlesztésekkel. Nincs veszítenivalónk” – mondta a bajnoki pontverseny harmadik helyén álló Räikkönen.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.