KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Boullier: Kimit izgatja a lehetőség, hogy legyőzze Vettelt

Boullier: Kimit izgatja a lehetőség, hogy legyőzze Vettelt

motorsportal.hu  2013.06.30. 21:51


Miközben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég elmondta, bőven van még idejük dönteni 2014-es versenyzőfelállásukról, a Lotus úgy tűnik, mihamarabb tisztázni szeretné, hogy megtarthatja-e Kimi Räikkönent, vagy más versenyző után kell nézniük.
 
Miközben a Red Bull megfontolt döntést akar hozni, s emiatt nem kapkodja el a választást, a Lotus vélhetően minél hamarabb pontot tenne a most még kérdő mondat végére: Kimi Räikkönen marad Enstone-ban? A címvédő csapat első embere, Christian Horner nemrég elmondta, a nyár végéig van idejük alaposan átgondolni a lehetőségeket, ám lotusos kollégája, Eric Boullier Silverstone-ban ugyanakkor elárulta, gyors döntést várnak, mivel az új befektetető érkezésével a jövő évi gazdasági tervük már kész – így már a 2014-es évet is mihamarabb szeretnék előkészíteni. „Kimi tudja, hogy már terveznünk kell 2014-re is. Feltételezzük, hogy a nyári szünet előtt dönteni fog, hogy marad-e – idézi a franciát a német Bild. – Keményen küzdünk Kimi megtartásáért. Mindent megteszünk, amit csak lehet. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy Kimi nálunk versenyez jövőre is.”
 
Boullier persze tisztában van azzal, hogy a Red Bull vélhetően igazi bajnoki fizetést, 15 millió dollárnál magasabb összeget kínálna a finnek, amivel ők nehezen tarthatják a versenyt. Ám szerinte ez nem lehet döntő szempont. „Kimi nem megvásárolható. Már nincs szüksége még több pénzre, elég sokat keres nálunk is. A Red Bull nem veheti meg Kimit” – mondta.
 
„Tudom, hogy mi játszódik le Kimi fejében, és abban nem a pénz játsza a legfőbb szerepet. A csapatunkat rá építettük. Szereti az itteni embereket, a mérnökeit, a vezetőséget. És mindenekelőtt szereti a szabadságot – amit semelyik más csapat nem adna meg neki egy ilyen erős autóval kombinálva.”
 
A francia szerint ezenkívül az is mellettük szól, hogy a Red Bullnál nem feltétlenül bánnának vele olyan nagyvonalúan, mint azt ők teszik. „Először is nehéz belépni a Red Bull közegébe, a csapat teljes mértékben Sebastian Vettel köré épült. Kiminek is muszáj lenne mögé sorolnia. Vettel mégiscsak három bajnoki címmel ajándékozta már meg a Red Bullt! Másodszor pedig nálunk lényegesen kevesebb PR-elfoglaltsága lenne, mint a Red Bullnál rá váró nagyjából 20-30 nap. Ezért is van nálunk szívesen” – érvelt Boullier.
 
És hogy mi szól leginkább a Lotus ellen a francia szerint? „Kimit izgatja a lehetőség, hogy Sebastian Vettel mellett versenyezzen, és az is, hogy egy ilyen gyors és jó autóval. Kimi szeretné legyőzni Vettelt – de nem minden áron. Csak annyit mondhatok, a Lotus elé teszi az érveit.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!