KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: A Magyar Nagydíj olyan, mintha a hazai futamom lenne

Räikkönen: A Magyar Nagydíj olyan, mintha a hazai futamom lenne

motorsportal.hu  2013.07.20. 12:09


Kimi Räikkönen a Lotus hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy mindig boldogan érkezik a Magyar Nagydíj helyszínére, a finn szurkolók ugyanis szinte mindig remek hangulatot varázsolnak, a kék és fehér zászlók látványa pedig azt érezteti vele, hogy hazai pályán versenyez.
 
A 2007-es világbajnok többször kihangsúlyozta, hogy a Hungaroringen, hiába a DRS és hiába a KERS még mindig egy jó kvalifikációs teljesítmény kell a végső sikerhez, a magyar pályán ugyanis a segédeszközökkel is meglehetősen nehéz az előzés.
 
Mire van szükséged ahhoz, hogy jól teljesíts a Magyar Nagydíjon? 
„Több alkalommal végeztem már másodikként a Magyar Nagydíjon, ezért tisztában vagyok azzal, hogy ezen a pályán rendkívül fontos egy jó időmérős helyezés, hiszen már az első kör után vezetned kell a futamot. Hiába vezették be a DRS-t és a KERS-t a Hungaroring továbbra is azok közé a pályák közé tartozik, amelyeken nagyon nehéz előzni. Ahhoz, hogy jól teljesíts itt elsősorban egy jó kvalifikációra és egy tökéletes rajtra van szükséged.”
 
2005-ben mégis sikerült nyerned a negyedik helyről! 
„Mint mondtam nagyon fontos a jó rajt, azon a futamon pedig remekül startoltam, hiszen az első kanyarban másodikként fordultam el, onnantól kezdve pedig minden a kezemre játszott.” 
 
Milyen a hangulat ezen a helyszínen? 
„Szeretek Magyarországra látogatni, mert, igaz, hogy a pálya nem tartozik a legnehezebbek közé, a körülmények azonban igazán különlegessé teszik, hiszen általában meleg van, ami azért megnehezíti a csapatok dolgát. Nekünk viszont ebben a szezonban jól jön majd a szokásosnál melegebb időjárás, ilyen körülmények között ugyanis általában versenyképesek szoktunk lenni, igaz a hőség is csak akkor elviselhető, ha hozzásegít a győzelemhez.”
 
Mire van szükség ahhoz, hogy az autó gyors legyen ezen a pályán?
„Ez egy lassú és kanyargós pálya, éppen ezért nagyon fontos, hogy stabil legyen az autód a kanyarok bejáratánál, ha ez megvan, akkor már van keresnivalód a legjobbak között, persze csak akkor, ha az autód önmagában is gyors.” 
 
Mit kell tenned ahhoz, hogy jól startolj? 
„Mindenekelőtt egy jó kvalifikációra van szükség, és arra, hogy ne a porosabb oldalra kerülj. Ha megnézzük az elmúlt évek rajtjait, akkor láthatjuk, hogy itt különösen sokat számít az, ha valaki a tisztább oldalról indul.”
 
Szoktál úgy tekinteni erre a helyszínre, mint a hazai versenyedre? 
„Igen, hiszen a magyar futamot néha-néha Finn Nagydíjnak is szoktuk nevezni, mert rengeteg honfitársam látogat ki a pályára, ahol általában jó hangulatot teremtenek. Jó érzés itt versenyezni, hiszen rengeteg kék-fehér zászlót látni a lelátókon.”
 
Vajon győzhettél volna, ha kihagyjátok az utolsó kiállást Németországban?
„Utólag nagyon könnyű azt mondani, hogy ezt meg azt csinálhattuk volna jobban is, az adott pillanatban azonban soha sem tudhatod száz százalékos bizonyossággal, hogy a taktikád tökéletesen működik-e majd. Persze bármi megtörténhetett volna, mert például sok időt veszítettem a mezőnyben autózva, de így is értékes pontokat szereztünk. Az biztos, hogy ott könnyebb volt előzni, mint a Hungaroringen, így most erős időmérőre lesz szükségünk. Az időjárásban továbbra is bízom, hiszen Budapesten ilyenkor általában meleg szokott lenni, ami fekszik az autónknak.” 
 
Milyenek az esélyeid?
„Nincs értelme a találgatásoknak, azelőtt, hogy megkezdődne a versenyhétvége. Én csak abban bízom, hogy Budapesten olyan eredményt érünk majd el, ami elégedettséggel tölti el a csapatot. Jó lenne egy erős teljesítménnyel zárni a szezon első felét, mert ez plusz lökést adna a szünetben.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.