KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Kyllönen: Räikkönen felnőtt, és ebben a Lotusnak óriási szerepe volt!

Kyllönen: Räikkönen felnőtt, és ebben a Lotusnak óriási szerepe volt!

motorsportal.hu  2013.07.22. 12:31


A finn televízió egyik legrutinosabb Forma-1-es szakértője, Matti Kyllönen nemrég az Iltalehtinek nyilatkozva elmondta, hogy honfitársa, a 2007-es esztendő világbajnoka már nem az a „kékszemű fiatalember” akit 2001-ben, a Saubernél megismert. A szakember véleménye szerint Räikkönen gyorsasága már pályafutása elején is nyilvánvaló volt, személyisége azonban meglehetősen kiforratlan, éppen ezért hosszú évekig kereste önmagát. Kyllönen úgy véli, hogy a harmincnégy esztendős sportember az elmúlt egy, másfél évben vált igazán felnőtté, sőt napjainkban a mezőny egyik legkomolyabb, legösszeszedettebb versenyzőjévé vált.
 
„Kimi mindig is iszonyatosan tehetséges volt, azonban évekig kereste önmagát. Úgy gondolom, hogy igencsak hosszú utat járt be az elmúlt években. A testbeszédéből és a nyilatkozataiból is azt szűröm le, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy mit akar, és azt, hogy meglehetősen magabiztosan áll a dolgokhoz. Ma már egy teljesen más ember ül a volán mögött, egy sokkal érettebb, egy sokkal felnőttebb Kimi, aki azonban ugyanolyan elszántan és agresszívan küzd, mint korábban” - kezdte Kyllönen.
 
A televíziós szakember később arra a megállapításra jutott, hogy Räikkönen fejlődésében a Lotus is főszerepet játszott, ennél a csapatnál ugyanis sokkal közelebb tudtak kerülni a versenyzőhöz, mint korábbi alakulataiban együttvéve. Az enstone-i brigád ugyanis maximálisan megadja azt, amire a pilóta vágyik (azaz a lehető legnagyobb személyes szabadságot) ezért cserébe pedig a korábban „lázadóként” nyilvántartott Räikkönen is megérti és betartja a szabályokat.
„Nyilvánvaló, hogy mielőtt pályára lépett, mindent átbeszélt a csapattal, és a szabályokat is egyeztették. Ez az együttműködés végül igencsak gyümölcsözőre sikeredett, hiszen ő is és a csapat is rengeteget fejlődött. Tudom, hogy a Forma-1 világa tele van cselszövéssel és intrikákkal, Kimi azonban akárcsak régen, ma is egy őszinte ember, aki soha, senkit sem bántana meg, és senkit sem kritizálna a háttérben” - zárta gondolatait Kyllönen, aki hosszú évek óta követi honfitársa pályafutását.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!