KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Lotus: Jó versenyünk lehet

Lotus: Jó versenyünk lehet

formula.hu  2013.07.29. 12:17


Romain Grosjean harmadik, míg Kimi Räikkönen a hatodik helyről kezdheti meg a vasárnapi Magyar Nagydíjat.
 
Mindkét pilóta egy helyet rontott tavalyi időmérő edzéséhez képest, ám akkor a futamon a második és harmadik helyen értek célba, Kimi akkor megelőzte Romaint. 
 
Alan Permane, pályán végzett munkáért felelős igazgató: 
Hogyan sikerült az időmérő edzés? 
Elégedettek vagyunk, de - természetesen - mindig többet szeretnénk. Nagyjából minden úgy alakult, ahogyan vártuk. Romain egykörös sebessége és hosszú távon mutatott teljesítménye erős volt és Kimi is jobban boldogult autójával, mint tegnap. A harmadik és hatodik helyről úgy gondolhatjuk, erős versenyt teljesíthetünk mindkét pilótánkkal. 
 
Ki lehet a fő ellenfél? 
A versenyen Sebastian Vettel lehet. A Mercedes jól ment Monacóban a szűk és kanyargós pályán - a versenyen, valamint az időmérő edzésen - , de itt a gumikopás sokkal jelentősebb. Ez segíthet minket a jó eredményhez. 
 
Az utolsó kanyarnál Kimi többször csúszkált; jelent ez valamit? 
Többször megtörtént ez és természetesen ez nagyszerű a televíziós lassításokhoz. Panaszkodott az autó hátuljának csúszására, ezért a beállításokkal próbáltuk ezt megoldani. 
 
Romain alig maradt le a második rajtpozícióról; mennyi különbséget jelent itt az első, vagy a második sorból indulni? 
A harmadik valójában annyira jó hely, mint a második, mivel a rajtrács tiszta oldaláról indulsz és a pálya nagyon koszos a másik oldalon. Lewis és Sebastian túl erősek voltak számunkra az időmérő edzésen, de holnap egy nagyon jó versenyt futhatunk.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.