KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Én puskáztam el a győzelmi esélyeimet

Räikkönen: Én puskáztam el a győzelmi esélyeimet

motorsportal.hu  2013.07.29. 12:32


Kimi Räikkönen több alkalommal is elmondta, hogy csak akkor maradéktalanul elégedett egy futam után, ha ő állhat fel a dobogó legmagasabb fokára. Nem volt ez másképp a Magyar Nagydíj után sem, ahol a Lotus versenyzője a 2. helyet szerezte meg.
 
"Valójában nem kellene elégedetlenkednem a második hely után, de ha mindig csak a 2. helyen érünk célba, nem tudjuk utolérni Vettelt és nem nyerünk bajnoki címet sem" – jelentette ki határozottan a finn pilóta a Sky televíziónak.
 
"A győzelmi esélyeimet én puskáztam el, mégpedig szombaton, amikor a gumikkal bajlódtam. Az edzésen komoly gondot okoztak a gumik és csak az időmérőre javult a helyzet. Ha a Hungaroringen a hatodik helyről indulsz, nem nagyon számolhatsz azzal, hogy megnyered a versenyt. A saját helyzetemet nehezítettem meg" – folytatta a 2007-es világbajnok, aki a futam végén komoly csatát vívott a címvédővel.
 
"A pálya utolsó szakaszán gyors voltam, ezért gondoskodnom kellett arról, hogy Seb ne előzzön meg. Vettel ott próbálkozott, ahol gondjaim voltak. Felkészültem arra, hogy támadni fog, így nem kételkedtem abban, hogy magam mögött tudom őt tartani. Összességében elégedettek lehetnénk, de tény, hogy ennél többre lesz szükség, ha a bajnoki címért akarunk csatázni. Nem árt, ha már az időmérőn jobban teljesítünk" – zárta gondolatait a bajnoki tabella 2. helyezettje.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!