KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Vettel: Inkább Räikkönen, mint Alonso!

Vettel: Inkább Räikkönen, mint Alonso!

motorsportal.hu  2013.08.08. 19:33


A Red Bull Racing háromszoros világbajnoka, Sebastian Vettel a BBC egyik riporterének elárulta, hogy Kimi Räikkönent szívesebben látná a bikások színeiben, mint Fernando Alonsót. A német versenyző természetesen gyorsan hozzátette, hogy a spanyol világbajnokot is tiszteli, emberileg azonban sokkal közelebb áll a finnek klasszisához, akivel köztudottan jó kapcsolatát ápol. 
 
„Én személy szerint Kimit választanám. Az ilyen nyilatkozatokkal azonban nagyon óvatosnak kell lennie az embernek, mert hamar félreérthetnek, így gyorsan leszögezem, hogy Fernandóval sincs problémám, hiszen nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt” - kezdte nyilatkozatát Vettel, aki 2010-ben és 2012-ben is az utolsó pillanatokig izgalmas csatát vívott a Ferrari spanyoljával, természetesen a világbajnoki cím elhódításáért. 
 
Éppen ezért a múltban több alkalommal is szócsatába keveredett a kétszeres világelsővel, míg Räikkönennel saját bevallása szerint remekül megértik egymást, ezt pedig fontosnak tartja egy csapattárs esetében: „Kimit azonban a pályán és azon kívül is sokra tartom, mert mindig nagyon kedves és őszinte volt velem, úgyhogy ilyen tekintetben sokkal könnyebb dolgom volna, ha ő kerülne a csapathoz” - zárta rövidre a címvédő. 
 
A Red Bull Racinggel természetesen Mark Webber visszavonulásának bejelentését követően került kapcsolatban mindkét korábbi világelső (az Alonso érkezésével kapcsolatos pletykák éppen a Magyar Nagydíjon kaptak szárnyra) akik mellett a jelenlegi hírek szerint még a Toro Rosso ausztráljának, Daniel Ricciardónak van esélye arra, hogy a bikásoknál versenyezzen.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.