KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus hamarosan leáll a fejlesztésekkel

A Lotus hamarosan leáll a fejlesztésekkel

motorsportal.hu  2013.08.08. 19:35


Az idei évben már nem számíthatunk sok fejlesztésre a Lotus istálló részéről – árulta el Alan Permane, a csapat főmérnöke. Az enstone-iak állítólag továbbra is anyagi nehézségekkel küzdenek, ám 2013-ban így is a bajnoki cím a céljuk.
 
Miután az elmúlt két versenyen Kimi Räikkönen révén két második helyezést is szerzett, Magyarországon pedig erőből győzte le a Red Bullt, a Lotus istálló ismét kijelentette, 2013-ban a bajnokság megnyerése a legfőbb céljuk. Az enstone-iak mindazonáltal nincsenek egyszerű helyzetben: bár formájuk javult, közben a hírek szerint továbbra is anyagi problémákkal küzdenek, erőforrásaikat pedig lassan már át kell csoportosítaniuk 2014-re.
 
Alan Permane, fő pályamérnök az Auto Motor und Sportnak adott interjújában elárulta: „Már nincs sok fejlesztésünk 2013-ra. Amit terveztünk, már fejlesztjük, bizonyos versenyeken pedig be is vetjük őket. A tervezői részlegünk és a szélcsatornánk viszont már 2014 irányába tekint.”
 
A szakember szerint ugyanakkor mégis bizakodásra adhat okot számukra, hogy az elmúlt időszakban egyre jobban megértették jelenlegi autójukat, valamint a Pirelli gumijait – ami akár fejlesztések nélkül is komoly teljesítményjavulást eredményezhet számukra.
 
A módosított abroncsok például meglátása szerint fekszenek az E21-nek. „A Mercedes talán vesztett némi tempót az időmérőn, de a versenyen egyértelműen kedvez nekik az új gumi. A Ferrari mintha visszaesett volna, és a Red Bull is egy kicsit. Mi az edzéseken közelebb voltunk a Red Bullhoz, mint általában, a versenyen pedig gyorsabbak is voltunk. Nálunk nem sok minden változott. Ha mégis, akkor talán mi is kicsi előnyre tettünk szert a gumik révén.”
 
A mérnök emellett úgy érzi, a gumikezelés terén is sikerült előrelépéseket tenniük, így már hűvösebb időben sem lehet gondjuk a gumik felmelegítésével. „Nem hiszem, legfeljebb ha igazán hideg lesz. Időközben sokat tanultunk ezekről a gumikról, és hogy miként kell kezelni őket különböző körülmények között – mondta Permane, hozzátéve, a Silverstone-ban nyert adatok komoly lökést adtak nekik. – Most már megvan a biztonságérzetünk arról, hogy mindenhol munkára tudjuk bírni a gumikat. Talán még vannak problémáink az időmérőkön, de a versenyeken már biztosan nincsenek.”
 
A Lotus azonban nem csupán a gumik terén változtatott filozófiáján, de a beállításoknál is. Miközben az elmúlt években megszokhattuk, hogy az arany–fekete autók a maximális motorteljesítmény kihasználására törekednek, s ezáltal a leggyorsabbak közé tartoznak az egyenesekben, idén fordult a tendencia. Az enstone-iak egyre inkább s a Red Bull irányát követik, akik már jó ideje a csúcssebességet összesítő listák második felébe tartoznak. Permane szerint az osztrákok útja a leghatékonyabb. „Így állítjuk be az autónkat. A mérések az egyenesekben mindent elárulnak: mindenütt mi vagyunk a leglassabbak. A váltóáttétet és a leszorítóerőt is az optimális köridőhöz igazítjuk. A Red Bull is mindig így teszi. A taktikájuk egyszerű: előre kerülni és elöl maradni. És ez működik. Magyarországon szinte lehetetlen előzni – még ha 5 km/órával nagyobb is a sebességünk, akkor sem sikerült volna. A köridőnk viszont rosszabb lett volna. Spában és Monzában talán újra kell gondolnunk ezt, mivel ott számolnunk kell az előzés-faktorral.”
 
Az alacsonyabb végsebesség ugyanakkor problémát jelenthet a csapat számára a nyári szünetet követő versenyeken, a hosszú egyenesekkel tűzdelt Belgiumban és Olaszországban. Csakhogy a csapatnak van a tarsolyában egy ellenszer, mégpedig a passzív DRS formájában, amelyet korábban már Silverstone-ban is sikerrel használtak. „Könnyen lehet, hogy ismét bevetjük a rendszert. De óvatosan! A DRS nem segédeszköz az előzéshez – ezt a köridő javítása érdekében alkalmazzuk” – figyelmeztet Permane.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.