KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Mekkora a baj a Lotusnál?

Mekkora a baj a Lotusnál?

motorsportal.hu  2013.08.08. 19:36


Továbbra is komoly anyagi problémákkal küzd a Lotus csapat – írja a Motorsport-Total című szaklap. A németek szerint az istállónak több mint 120 millió eurós adóssága van, és bár korábban bejelentették az új befektetők érkezését, valójában nem kaptak még pénzt az Infinity Racingtől.
 
Még mindig anyagi gondokkal küszködik a Lotus. Bár a csapat többségi tulajdonosa, Gerard Lopez nemrég bejelentette, megállapodást kötöttek az amerikai, brunei és arab befektetőkből álló Infinity Racing csoporttal (amely részesedést vesz a csapatból), a Motorsport-Total című oldal értesülései szerint jóval komolyabb anyagi nehézségek gyötrik a luxemburgi csapatát, mint azt a külvilág gondolná. A németek szerint jelenleg több mint 120 millió eurós a csapat adóssága, „helyzetük pedig múlt októberben vált igazán kényessé, amikor kiadásaikat csak a Bernie Ecclestone-tól a FOM-pénzekből kapott részesedésükből tudták fedezni”.
 
A németek egy bennfentes forrásra hivatkozva állítják, a csapat továbbra sem tudott kikászálódni abból a hullámvölgyből, ahová 2012 őszén egy meghiúsult szponzori megállapodásuk révén kerültek. A kérdéses cég, az amerikai Honeywell volt, aminek kegyeiért állítólag a Lotus több riválisával küzdött, s egy ideig biztos befutónak tűnt. „A 2013-as autójukat emiatt világos piros Honeywell-színekre festették (mindez még most is látható az oldaldobozokon és az airboxon), de a Honeywell-felirat végül sosem került fel rá Enstone-ban. Később azt rebesgették, felültették őket” – áll a Motorsport-Total cikkében.
 
Gerard Lopezék viszont szerintük olyannyira számoltak az új megállapodásból befolyó pénzekkel, hogy az ület meghiúsulása veszélyes helyzetbe sodorta őket az ősszel. Mi több, elmaradó fizetése miatt később „sztárversenyzőjük, Kimi Räikkönen azzal fenyegette őket, hogy már a tervezett üléspróbán sem vesz részt” – írja a szakportál.
 
2007 bajnoka a lap szerint tavaly a prémiumokkal együtt 18 millió eurót keresett – amely összeget viszont a mai napig nem kapta meg teljes egészében –, a Lotus pedig csak az utolsó pillanatokban fizette ki ennek egy részét, hogy nyugodtan el tudják kezdeni a mostani szezont. A „Jégember” bére mindazonáltal ezt követően is több ízben késett, amit Magyarországon már ő maga is elismert. „Valóban vannak ilyen problémáink. Tavaly is volt, idén is van. Nem ideális a helyzet, de biztos vagyok abban, hogy tisztázódik” – mondta Räikkönen.
 
A németek cikke szerint ugyanakkor nem csupán a finn, a csapat többi alkalmazottjának bére is rendszeresen késik, és éppen ez volt a fő oka annak is, hogy korábbi technikai igazgatójuk (az azóta már a Ferrarihoz szerződött) James Allison már idén februárban új állás után kezdett keresni, miközben kollégái július végén állítólag a sztrájk lehetőségét is felvetették. „A paddock-pletykák szerint a gyár üresen álló raktárai (nem volt pénz új alkatrészekre) és a beszállítók lejárt számlái mellett Lopez és Ecclestone viszonya is elhidegült a múlt évben. Ez azt jelenti, hogy Ecclestone nem is kommunikál már Lopezzel, csakis Eric Boullier csapatfőnökön keresztül” – folytatják a németek.
 
Bár Boullier nemrég úgy nyilatkozott, rövid időn belül az új befektetővel kötött megállapodás részleteit is tisztázhatják, a Motorsport-Total szerint az Infinity Racing 35%-os részesedéséről szóló üzletet továbbra sem írták még alá a felek. A francia ennek kapcsán ugyanakkor a finn MTV3-nak nyilatkozva kijelentette, hamarosan mind a csapat jövője, mind pedig Räikkönen sorsa tisztázódni fog. „Újraszervezzük cégünk anyagi hátterét. Komoly üzleti fejlesztéseket várunk, amelyek a csapat jövőbeni terveinek részét képezik. Talán voltak késések a fizetésekkel, de pár napon belül megoldjuk ezeket. Ez is téma a tárgyalásainkon, és Kimi minden kérdésére választ fog kapni.”
 
„Már nincs messze a megállapodás. A jövőnket biztosító üzlet lassan alakul ki, de létrejön. Hamarosan választ kap majd mindenre, és pár héten belül dönteni is fog” – vetítette előre Räikkönen csapatválasztásával kapcsolatban Boullier.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.