KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hamilton ismét nagyot hajrázott: övé a pole Belgiumban is!

Hamilton ismét nagyot hajrázott: övé a pole Belgiumban is!

motorsportal.hu  2013.09.06. 19:09


Lewis Hamilton nevethetett utoljára a Belga Nagydíj fantasztikusan izgalmas félig esős, félig száraz időmérőjén.
 
A brit világbajnok volt a legjobb pozícióban, hogy kihasználja a Q3 végén felszáradó pálya nyújtotta lehetőséget, és az utolsó utáni pillanatban megelőzte a bajnoki éllovas Sebastian Vettelt. Vettel többedmagával maga is csak az idő lejárta után került az élre a javuló körülmények közepette, akárcsak előtte Mark Webber és Nico Rosberg.
 
Sokáig ugyanis úgy nézett ki, hogy Paul di Restáé lesz a pole, mivel ő volt az egyetlen aki még a Q3 közepén érkező eső előtt futott gyorskört.
A várt eső pár perccel a Q1 kezdete előtt érkezett meg a pályára, de már az első etap vége felé elkezdett felszáradni az aszfalt. Voltak, akik új köztes esőgumikat tettek fel, és voltak, akik maradtak a régieken (pl. a Mercedesek). Sőt a kiscsapatok versenyzői megpróbálkoztak a száraz gumikkal is – és a nap meglepetésével Giedo van der Garde, Jules Bianchi és Max Chilton is továbbjutott a Q2-be.
Di Resta a leintés előtt megpördült a sikánban, de szerencsére már korábban megfutotta a továbbjutáshoz szükséges idejét.
 
A Q1 legnagyobb vesztese a két Toro Rosso volt, akik a korábbi kiváló tempó ellenére mindketten kiestek, mivel túl korán tettek fel új köztes esőgumikat, és azok elkoptak, mire a legjobb állapotba került a pálya.
 
A Q2 során már nem esett újabb csapadék, így a Caterham és a két Marussia simán kiesett, Nico Hülkenberggel, Adrian Sutillal és Sergio Pérezzel együtt. A továbbjutás ezúttal is szoros volt, alig egy tized választotta el az előbbi két versenyzőt, valamint az épphogy továbbmenő Felipe Massát és továbbra is szenvedő Lewis Hamiltont.
Az eső visszatért a Q3 elejére, és a még slickeken kigördülő többség kénytelen volt egy felvezető kör után visszakorcsolyázni a bokszba köztes esőgumikért. Mindeközben Paul di Resta óriási húzással kivárt, és néhány másodperccel a többiek után, de már eleve köztes esőgumikon hajtott a pályára. Balszerencséjére az eső megint elállt, a pálya hihetetlenül gyorsan felszáradt, és végül az utolsóként a legjobb körülmények közt futó Lewis Hamilton nyerte meg az időmérő edzést.
 
Versenyző            Csapat                Idő          
 1.  Lewis Hamilton      Mercedes               2:01.012           
 2.  Sebastian Vettel    Red Bull-Renault       2:01.200  + 0.188 
 3.  Mark Webber         Red Bull-Renault       2:01.325  + 0.313 
 4.  Nico Rosberg        Mercedes               2:02.251  + 1.239 
 5.  Paul di Resta       Force India-Mercedes   2:02.332  + 1.320 
 6.  Jenson Button       McLaren-Mercedes       2:03.075  + 2.063 
 7.  Romain Grosjean     Lotus-Renault          2:03.081  + 2.069 
 8.  Kimi Räikkönen      Lotus-Renault          2:03.390  + 2.378 
 9.  Fernando Alonso     Ferrari                2:03.482  + 2.470 
10.  Felipe Massa        Ferrari                2:04.059  + 3.047
                                 Q2                             
11.  Nico Hülkenberg     Sauber-Ferrari         1:49.088  + 0.792  
12.  Adrian Sutil        Force India-Mercedes 	1:49.103  + 0.807  
13.  Sergio Perez        McLaren-Mercedes     	1:49.304  + 1.008  
14.  Giedo van der Garde Caterham-Renault     	1:52.036  + 3.740  
15.  Jules Bianchi       Marussia-Cosworth    	1:52.563  + 4.267  
16.  Max Chilton         Marussia-Cosworth    	1:52.762  + 4.466  
                                 Q1                             
17.  Pastor Maldonado    Williams-Renault       2:03.072  + 2.882  
18.  Jean-Eric Vergne  	 Toro Rosso-Ferrari   	2:03.300  + 3.110  
19.  Daniel Ricciardo    Toro Rosso-Ferrari  	2:03.317  + 3.127  
20.  Valtteri Bottas   	 Williams-Renault     	2:03.432  + 3.242  
21.  Esteban Gutierrez   Sauber-Ferrari         2:04.324  + 4.134  
22.  Charles Pic         Caterham-Renault       2:07.384

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG