KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Pár másodperc hiányzott még egy körhöz – akkor elöl lennék

Räikkönen: Pár másodperc hiányzott még egy körhöz – akkor elöl lennék

motorsportal.hu  2013.09.06. 19:10


A nyolcadik rajtkockából indulhat a bajnoki tabella második helyezettje, Kimi Räikkönen a vasárnapi Belga Nagydíjon. Bár a Lotus finn versenyzője az időmérő korábbi szakaszában még versenyképesnek bizonyult, a leszakadó eső és a rossz időben megfutott utolsó kör miatt végül esélye sem volt a jobb helyezésre.
 
Hogy a Lotus nem különösebben kedveli a nedves pályát, nem csupán eredményeikből, de csapat elmondásából is köztudott. A Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén ugyanakkor nem csupán Q3-ban hirtelen lezúduló, majd felszáradó eső jelentette a problémát az enstone-iak számára, de peches időzítésük is. Amennyiben Kimi Räikkönen pár másodperccel korábban befejezi mért körét, még egy próbálkozással talán előrébb verekedhette volna magát a rajtrácson a végül megszerzett kilencedik helynél.
 
„Amikor kigyorsítottam az utolsó kanyarban, akkor láttam pirosra váltani a lámpát. Talán négy-öt másodperc hiányzott tehát. A gond az, hogy ilyen körülmények között nem tudsz tudatosan tervezni. Vagy sikerül jól kijönnöd belőle, vagy nem. Ezúttal nem jött össze” – értékelt a nap végén 2007 bajnoka.
 
„Nehéz jósolni. A száraz pályán elég gyorsak voltunk, de esőben sem szenvedtünk. Az időzítésünk viszont nem volt szerencsés. Ha még egy kört tudtam volna menni, elöl lennék. Holnap minden az időjárástól függ. De alapvetően jobbak vagyunk a versenyeken, mint az időmérőkön. A száraz idő kétségkívül jobb lenne az autónknak, ezt már megfigyelhettük korábban. De ki tudja kiszámítani az időjárás Belgiumban?”
Räikkönen úgy véli, autójuk képes tartani a lépést legfőbb riválisaikkal – ahhoz viszont, hogy vasárnap előrébb jussanak, a körülményeknek is kedvezően kell alakulniuk számukra. „Nem hiszem, hogy messze lennének. A szabadedzéseken is ott voltunk a nyomukban, ahogy az időmérő második részében mi autóztuk a legjobb időt. A vizes pályán viszont nem vagyunk elég jók. Szerencsére Belgiumban lehet előzni – ha megvan hozzá a kellő sebességed. Az időjárástól függően még bármi megtörténhet” – idézi a finnt a Speedweek.
 
Az időmérő edzést követően a média munkatársai egyébként a finnt arról is megkérdezték, mikor tudta meg, hogy a pénteki második szabadedzésen két defektet is okozó fémdarab az ő autójáról esett le. „Tudtuk, hogy nem stimmel valami, de itt egy egészen kicsi részről beszélünk, amit az autóból nem is veszel észre. Nem hiszem, hogy ez az első eset, hogy egy autó egy kis ballaszt-elemet hagy el” – zárta rövidre a kérdést.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.