KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Lopez: Sosem tudhatjuk, mi jár Kimi fejében

Lopez: Sosem tudhatjuk, mi jár Kimi fejében

motorsportal.hu  2013.09.06. 19:12


A Lotus többségi tulajdonosaként tevékenykedő Gerard Lopez úgy véli, csapata annak ellenére stabil lábakon áll, hogy komolyabb adósságai vannak, és továbbra sincs hivatalos főszponzora. A luxemburgi üzletember erre alapozva bízik benne, hogy Kimi Räikkönen jövőre is náluk marad.
 
Lopez a német Auto Motor und Sport című szaklapnak adott interjújában tiszta vizet öntött a pohárba. A Lotusról az elmúlt időszakban több olyan hír is megjelent, miszerint a csapat továbbra is anyagi problémákkal küzd, ám Lopez elmondása szerint korántsem akkora a baj, mint azt egyesek tudni vélik.
 
„120 millió euró az adósságunk, de ennek nagy része házon belüli. Négyötöd része a Geniit terheli, mert mi a csapatot nem szponzoráljuk, hanem kölcsönökből finanszírozzuk” – adott képet helyzetükről, majd céljaikról beszélt. „Mindenekelőtt azt szeretném, hogy a csapat továbbra is jól finanszírozott legyen. Hogy ezt a pénzt most, vagy később kapjuk vissza, még nem tudjuk. Jelenleg is keresünk partnereket, hogy erősítsük csapatunkat. De ezt nem azért tesszük, hogy gyorsan visszakapjuk a pénzünket.”
 
A Lotus pár hónapja bejelentette, együttműködési megállapodást kötött az Infinity Racing nevű befektetői csoporttal, amely hosszabb távú anyagi biztonságot jelenthet számukra – az azóta megjelent hírek ugyanakkor arról szólnak, ezen üzlet továbbra sem jött még létre, s a csapat eddig még nem kapott pénzt új partnerétől. Lopez ugyanakkor elmondta, ez nem a szerződések függvénye. „Nem, ez jelenleg inkább a bankokon múlik. Még nincs teljesen letisztázva a helyzet, mert a pénz a közel-keletről érkezik” – mondta.
 
A csapat ugyanakkor egyelőre továbbra sem rendelkezik főszponzorral. „Ez az örök kérdés. Már közel kerülhettünk volna ehhez, ha alá akartunk volna írni egy olcsóbb szerződést. De mi úgy hisszük, a teljesítmény szempontjából úgy helyes, ha egy olyan szponzort keresünk, amely jól megfizet minket. Kár lenne aláírni egy négy-ötéves szerződést, amit később megbánnánk.”
 
Sokak szerint ugyanakkor a Lotus ezen bizonytalan pénzügyi háttere nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelenlegi versenyzőjük, Kimi Räikkönen továbbra sem írta alá szerződéshosszabbítását 2014-re. A csapattulajdonos azonban a sok pletyka ellenére is nyugodtan kezeli a finn jövőjének kérdését. „Kimi jelenleg még a Lotus versenyzője. Mindig is mondtam, ha megadjuk neki, amit akar, jó eséllyel marad nálunk. Hogy még gondolkodik-e azon, hogy máshová menjen, esetleg visszatérjen a raliba, sosem tudhatjuk. Kimi már csak Kimi.”
 
„Fogalmam sincs, mi igaz ezekből a pletykákból. De azt sem tudom, Kimi valóban lenne-e Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso csapattársa. Fogalmam sincs, ez tőle függ. Van egy jó autónk, tehát vannak lehetőségeink is. Már közel vagyunk a Renault-val való megállapodáshoz, és hisszük, hogy jövőre is versenyképesek leszünk. Emiatt mindig vannak versenyzők, akik érdeklődnek nálunk.”
 
Ami az idei év hátralévő részét illeti, a luxemburgi üzletember szerint továbbra is jó esélyeik vannak a bajnokságban – a már korán megkezdett 2014-es fejlesztések pedig nem rontják majd azokat. „Idén közelebb kerültünk az élmezőnyhöz, de szerintem a fejlesztések terén is erősebbé váltunk. Jelenleg például egy hosszabb tengelytávú autón dolgozunk. Szerintem jól állunk” – vélekedett Lopez.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.