KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Salo: Még hogy egy fólia miatt esett ki Räikkönen…

Salo: Még hogy egy fólia miatt esett ki Räikkönen…

motorsportal.hu  2013.09.06. 19:37


A finnek egykori Forma–1-es versenyzője, Mika Salo nem hiszi el a Lotus csapat Kimi Räikkönen belgiumi kiesésére adott azon magyarázatát, miszerint egy sisakrostélyról letépett fólia tömítette el a később meghibásodó fék hűtőcsatornáját. A finn szerint az enstone-iak eltitkolják a valós okokat.
 
2012-es visszatérése óta első alkalommal volt kénytelen feladni egy futamot Kimi Räikkönen a Lotusszal – mégpedig meglehetősen banális ok miatt. Az E21 bal első kerekének fékje már a futam elején túlmelegedett, mégpedig a csapat későbbi magyarázata szerint azért, mert a fékhűtés csatornáját eltömítette egy sisakrostélyról letépett védőfólia. Bár az istálló állítása szerint szerelőik a fóliát az első kerékcsere során eltávolították, a fék már menthetetlenül megadta magát, ezért Räikkönen nem fejezhette be a futamot.
 
A Forma–1-ben összesen 111 nagydíjhétvégét teljesítő Mika Salo ugyanakkor nem hiszi el, hogy ilyen megtörténhet. „Egyszerűen nem tudom elhinni azt a magyarázatot, amit a csapat a fékhibára adott – nyilatkozta a finn MTV3 televíziónak. – A fékhűtő csatorna olyan forró, hogy ha ez belekerült volna, azonnal elolvadt volna.”
 
Salo szerint egyébként is árulkodó jel, hogy a csapatnál nem a vasárnapi volt az egyetlen fékprobléma Spában. „A Lotusnak már pénteken is fékproblémája volt, de most hirtelen a plexifólia az ok?” – tette fel a költői kérdést, utalva arra, hogy a csapat vélhetően módosított valamit a fékhűtés rendszerén, s emiatt nem akarják elárulni a valós okokat. „Ha a levegőt más módon irányítják, vélhetően nem is hűti ugyanolyan módon a fékeket” – magyarázta.
 
A csapatfőnök Eric Boullier egyébként már közvetlenül az eset után elmondta, valóban variáltak a fékhűtésen a hétvége során, ám miután csakis Räikkönen autóján, annak pedig csakis a bal első fékjénél merült fel probléma, eleve kizárható a műszaki hiba lehetősége. „Itt kétféle lehetőségünk volt a hűtésnél: az egyik túl nagy hűtést eredményezett, a másik viszont a határokat feszegette. Ha a hiba mindkét féktárcsán jelentkezett volna, az a fékhűtés hibájáról árulkodna. De itt csak az egyik tárgya ment tönkre” – érvelt Boullier.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.