KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Már nem is érdekel a Red Bull

Räikkönen: Már nem is érdekel a Red Bull

motorsportal.hu  2013.09.06. 20:11


Kimi Räikkönen hosszú ideig tárgyalásban állt a Red Bull Racing vezetőivel, a címvédő alakulat azonban Daniel Ricciardo mellett tette le a voksát. A hivatalos bejelentést követően természetesen azonnal megindultak a találgatások arról, hogy vajon miért nem a finn világbajnok kapta meg a szezon végén visszavonuló Mark Webber ülését, egyesek szerint ennek legfőbb oka az lehetett, hogy a finn klasszis köztudottan ódzkodik a szimulátor használatától.
 
A jövőre bevezetésre kerülő új szabályok miatt azonban a választott versenyzőnek rengeteg időt kell majd a szimulátorban töltenie, amire nemrég a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is utalt. Mások úgy vélik, hogy Christian Horner és a már említett Marko „hatalmi harca” lehetetlenítette el a finn érkezését, az osztrák szakember ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az anyacsapat mindenképpen a junior programban részt vevő ifjoncok közül válasszon, Räikkönen azonban az Olasz Nagydíj helyszínén a maga laza módján adott választ a tárgyalások megszakításával kapcsolatos kérdésekre.
 
„Nem történt semmi baj, egyszerűen csak mást akartak ők, és mást akarunk mi is. Igazából ezt a kérdést inkább nekik kellene feltenni, szóval, ha érdekel a válasz, keressétek fel a Red Bullt. Most már igazából nem is érdekel ez a dolog. Korábban is történt már velem hasonló, néha leülsz tárgyalni az emberekkel, a végén azonban nem lesz az egészből semmi, megesik az ilyen!” - kezdte Räikkönen olaszországi sajtótájékoztatóján, ahol azt is elárulta, hogy a Lotusszal folytatott egyeztetésekben sem sikerült előrelépéseket tennie, hiszen továbbra is garanciát vár a csapattól arra, hogy 2014-ben is egy győztes autó lesz majd alatta.
 
„Nincs és nem is lesz előrelépés addig, amíg nem rendeztünk le minden, még jelenleg is kérdéses szituációt. A helyzet ilyen egyszerű. Egyelőre semmi sem változott, de rengeteg idő van még hátra ebből a szezonból arra, hogy döntést hozzunk a jövővel kapcsolatban” - folytatta a finn világelső, akit nem ért meglepetésként az, hogy a Red Bull Racing végül Ricciardót választotta. „Ez az egész már az előző versenyhétvégén is nyilvánvaló volt, ezért engem egy cseppet sem lepett meg, hogy a Red Bull végül Ricciardót választotta!” - mondta, majd a Ferrarival kapcsolatos pletykákról is szólt.
 
„Mint már azt korábban is elmondtam, a Belga Nagydíj óta semmi sem változott” - kezdte Räikkönen, kinek kapcsolata állítólag megromlott a Ferrari vezetőségével, főleg az elnökkel Luca di Montezemolóval. „Nem láttam mostanában, úgyhogy nem tudtunk beszélni. A Ferrarinál egyébként senkivel sem volt problémám. Az emberek mindig azt mondogatják, hogy bajom van a Ferrarival, ami nem igaz. Persze a múltban történhettek volna másként a dolgok, de ez más csapatokra is igaz” - zárta rövidre a pontverseny jelenlegi negyedik helyezettje.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.