KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen: Nem Alonso dönti el azt, hogy ki lesz a Ferrari versenyzője

Räikkönen: Nem Alonso dönti el azt, hogy ki lesz a Ferrari versenyzője

motorsportal.hu  2013.09.09. 10:47


A 2007-es esztendő világbajnoka nemrég a Foma-1 hivatalos honlapjának adott egy hosszabb interjút, melyben a 2014-es esztendőről is szó esett. Räikkönen jövőjével kapcsolatban természetesen ezúttal sem született konkrét bejelentés, igaz az olaszországi bokszutcában egyre többen pletykálnak arról, hogy a finn visszatér a Ferrarihoz, ő maga azonban ezt a felvetést sem szerette volna kommentálni. Sokak szerint a most harminchárom esztendős sportember visszatérésének legnagyobb akadálya a Ferrari jelenlegi élversenyzője, Fernando Alonso lehet, aki a paddockban terjengő pletykák szerint nem szeretne ütőképes csapattársat maga mellé, Räikkönen szerint azonban nem a spanyol dönti majd el, hogy csapata kit igazol a 2014-es évadra.
 
Mit szólsz ahhoz, hogy a Red Bull végül Daniel Ricciardót választotta?
„Ennek a döntésnek semmi köze sincs hozzám, úgyhogy nem értem miért is kellene erre időt pazarolnom, vagy gondolkodnom rajta!”
 
De volt lehetőséged arra, hogy a Red Bullnál versenyezz?
„Beszéltem velük, ők azonban minden valószínűség szerint teljesen mást akartak, mint mi. Ez azt hiszem, teljesen rendben van, és egyébként is, ez az ő döntésük volt.”
 
Monzában egyre többet hallani arról, hogy a Ferrarinál folytatod a pályafutásodat. Ha ez így van, miért töri még mindig a fejét a csapat vezetősége?
„Ugyanezek az emberek egy-két nappal korábban még száz százalékig biztosak voltak abban, hogy a Red Bullhoz fogok igazolni. Ennyit erről!”
 
Mégis mit tervezel a 2014-es esztendőre? Kell lennie egy tervnek…
„Még semmi sem biztos, majd, ha minden biztos lesz, azt tudatni fogom a nagyvilággal.”
 
El tudod képzelni azt, hogy a ferraris kaland egy nap majd folytatódik? Legutóbb sikerült elérned azt, amit Alonso évek óta szeretne: világbajnoki címet nyertél a csapatnak…
„Szép időszak volt az, amit a Ferrarinál töltöttem, igaz a kapcsolatunk vége nem úgy alakult, ahogyan azt korábban elterveztük. A dolgok azonban már csak így működnek, én nem haragszom senkire sem. Az idő majd eldönti, hogy mihez kezdek a 2014-es szezonban.”
 
És, mikor derül ki mindez?
„Akkor, amikor már lesz szerződésem 2014-re!”
 
A Räikkönen-Alonso kettős biztosan rengeteg izgalmat szolgáltatna 2014-ben mind a pályán, mind pedig a pályán kívül. Alonso azonban nem szeretne erős csapattársat maga mellé, mit gondolsz, miért?
„Menj és kérdezd meg tőle! Én személy szerint nem hiszem, hogy ő döntené el azt, hogy ki lesz a csapattársa 2014-ben.”
 
Legutóbb az ő érkezése miatt kellett távoznod…
„Senkivel sincs problémám.”
 
Mi a helyzet a Lotusszal? Ez is valós lehetőség?
„Természetesen. Nagyon jó volt a 2012-es évünk, és az idei is rendben van. Oké, az olaszországi időmérőn nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettük volna, de általában ott vagyunk az elejében. Vannak kérdéseim, amelyekre várom a válaszaikat, melyekkel biztosítaniuk kell azt, hogy 2014-ben is erős autójuk lesz, amivel a győzelemért harcolhatunk.”
 
A pénz kulcsfontosságú lesz a 2014-es esztendőben, tartasz-e attól, hogy a csapatod anyagi helyzete miatt nehéz helyzetbe kerülhetsz?
„Az biztos, hogy ha több pénzzel rendelkezel az esélyeid is jobbak. Ez mindig is kulcsfontosságú volt a Forma-1-ben, az anyagiak azonban önmagukban nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy sikeres legyél a következő évadban. Jövőre hatalmas változások lesznek, és mindenki a nulláról indul, az építkezést azonban megkönnyíti az, ha több pénzzel rendelkezel.”
 
Van egy mondás, mely szerint az öreg kutyáknak már nem taníthatsz új trükköket. Jövőre pedig te leszel a mezőny legidősebb tagja…
„A versenyzés ugyanolyan marad, újdonságok pedig folyamatosan érkeznek, úgyhogy ebből nem lesz probléma.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.