HÍREK : Hamilton elsőségét hozta az első szingapúri edzés |
Hamilton elsőségét hozta az első szingapúri edzés
motorsportal.hu 2013.09.20. 17:03
A Mercedes szingapúri hétvégéje remekül indult Lewis Hamilton első és Nico Rosberg negyedik helyével.
Lewis Hamilton több, mint 0,3 másodpercet adott legközelebbi ellenfelének, Mark Webbernek, aki meglepetésre jóval gyorsabb volt, mint háromszoros világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel. A német így is jó volt a harmadik helyre.
A Ferrari kritikus fontosságú hétvégéjén – ha itt sem faragnak a hátrányukból a pontversenyben, feladják az évet – Fernando Alonso egész edzésen borzalmasan túlkormányzott kocsival küszködve csupán 7. lett a két Lotus mögött.
Romain Grosjean annak ellenére hozta Kimi Räikkönen idejét, hogy a másfél órás gyakorlás első 75 percét a garázsban töltötte a kormányszervó hibája miatt.
Az edzés elején a szokásos semmittevés jellemezte a csapatokat, amíg arra vártak, hogy a kiscsapatok letakarítsák a pályát.
A hétvége nagy részétől eltérően az első edzés még napsütésben, az alkonyat kezdetén indult útjára, ami szintén kivárásra ösztökélte a csapatokat. A pályahőmérsékletek naplemente után sem estek vissza jelentősen, de így is aránylag alacsonyak maradtak.
Ami változott, méghozzá tavalyhoz képest, azok a köridők. Részben a 10-es kanyar sikánjának eltüntetése, de legalább ekkora részben amiatt, hogy a több helyen újraaszfaltozott pálya váratlanul nagy tapadást nyújt a versenyzők állítása szerint. Hamilton legjobb ideje körülbelül 3,5 másodperccel gyorsabb a tavalyi első szabadedzésen futott legjobb időnél.
Utcai pályához méltó módon többen is érintőre vették a falakat péntek este, köztük Mark Webber és Giedo van der Garde (kétszer), és számos versenyző hagyta el a pályát, ahogy kocsijuk elpattogott a hepe-hupás talajtól féktávon – Sergio Pérez és Pastor Maldonado többször is.
01
|
Lewis Hamilton
|
Mercedes AMG
|
1:47.055
|
|
20
|
02
|
Mark Webber
|
Red Bull Renault
|
1:47.420
|
+0.365
|
20
|
03
|
Sebastian Vettel
|
Red Bull Renault
|
1:47.885
|
+0.830
|
19
|
04
|
Nico Rosberg
|
Mercedes AMG
|
1:48.239
|
+1.184
|
23
|
05
|
Kimi Raikkonen
|
Lotus Renault
|
1:48.354
|
+1.299
|
18
|
06
|
Romain Grosjean
|
Lotus Renault
|
1:48.355
|
+1.300
|
12
|
07
|
Fernando Alonso
|
Ferrari
|
1:48.362
|
+1.307
|
21
|
08
|
Sergio Perez
|
McLaren Mercedes
|
1:49.267
|
+2.212
|
20
|
09
|
Jean-Eric Vergne
|
Toro Rosso Ferrari
|
1:49.348
|
+2.293
|
23
|
10
|
Esteban Gutierrez
|
Sauber Ferrari
|
1:49.355
|
+2.300
|
21
|
11
|
Pastor Maldonado
|
Williams Renault
|
1:49.481
|
+2.426
|
20
|
12
|
Felipe Massa
|
Ferrari
|
1:49.493
|
+2.438
|
16
|
13
|
Valtteri Bottas
|
Williams Renault
|
1:49.510
|
+2.455
|
21
|
14
|
Jenson Button
|
McLaren Mercedes
|
1:49.608
|
+2.553
|
20
|
15
|
Paul di Resta
|
Force India Mercedes
|
1:49.887
|
+2.832
|
18
|
16
|
Adrian Sutil
|
Force India Mercedes
|
1:50.092
|
+3.037
|
20
|
17
|
Nico Hulkenberg
|
Sauber Ferrari
|
1:50.222
|
+3.167
|
17
|
18
|
Daniel Ricciardo
|
Toro Rosso Ferrari
|
1:50.757
|
+3.702
|
16
|
19
|
Jules Bianchi
|
Marussia Cosworth
|
1:52.359
|
+5.304
|
16
|
20
|
Max Chilton
|
Marussia Cosworth
|
1:52.673
|
+5.618
|
15
|
21
|
Giedo Van der Garde
|
Caterham Renault
|
1:52.920
|
+5.865
|
24
|
22
|
Charles Pic
|
Caterham Renault
|
1:53.647
|
+6.592
|
23
|
|