KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus Koreától már a hosszabb tengelytávú autóra épít

A Lotus Koreától már a hosszabb tengelytávú autóra épít

formula.hu  2013.09.20. 17:22


Szingapúrban még nem, de a két hét múlva esedékes Koreai Nagydíjon már mindenképpen szeretné élesben bevetni új, hosszabb tengelytávú autóját a Lotus, amely a csapat várakozásai szerint jelentősen javítani fogja az autó viselkedését a kanyarokban.
 
Az enstone-i csapat az egyhónapos nyári szünet során kezdett el komolyan foglalkozni az autó átalakításának ötletével, és először a monzai szabadedzésen Kimi Raikkönen ki is próbálhatta a hosszabb tengelytávval rendelkező modellt, amit végül a bizonytalan hatékonyság miatt a versenyen mégsem vetettek be.
A hétvégén Szingapúrban szintén kitartanak a korábbi megoldás mellett, amelyet egyrészt az utcai pálya karakterisztikája indokol, másrészt pedig az, hogy a Lotus két csalódást keltő hétvége után most biztosra játszva mindenképpen szeretne erős eredményt felmutatni.
 
„Remélhetőleg Koreában már a teljes hétvégén és mindkét autón használjuk majd, és onnantól fönt is hagyjuk a szezon hátralévő részére” - bizakodott a csapatvezető Eric Boullier az Autosportnak nyilatkozva.
 
Alan Permane pályamérnök elmagyarázta, hogy pontosan milyen területen várnak javulást a módosításoktól.
„Stabilabb autóra számítunk tőle. A jelenlegi gyengepontja a kanyarodás közbeni fékezésnél jelentkezik, amikor pedig orvosolni próbáljuk ezt a problémát, túlságosan alulkormányzottá válik az autó a kanyarokban” - mutatott rá.
 
„A hosszabb tengelytávval elméletben kimászhatunk ebből a csapdából. Arra számítunk, hogy az egyidejű fékezés és kanyarodás közben is stabil marad az autónk, miközben az első szárny beállításával sem kell kompromisszumokat kötni.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.