KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen egykörös tempóján, Grosjean beállításain javítana

Räikkönen egykörös tempóján, Grosjean beállításain javítana

motorsportal.hu  2013.10.04. 15:12


A Lotus istálló egész hétvégén kitart hosszabb tengelytávú autója mellett Dél-Koreában. Miközben Kimi Räikkönen egykörös tempóján javítana, Romain Grosjean az első ötbe kerülne a szombati időmérőn.
 
Bár Kimi Räikkönen bukással kezdte a hétvégéjét, a második szabadedzés tapasztalatai alapján elégedett a Lotus teljesítményével – igaz, szerinte egy körön még van hová fejlődniük. „Nyilván nem segített rajtunk, hogy tönkretettem az autó egyes elemeit délelőtt – talán elvesztettem a tehetségemet azon a szakaszon! Nem keletkezett viszont komoly kár, és az autó a második edzésre már el is készült” – mondta a délután 8. helyen végző finn, aki emlékei szerint utoljára 2007-ben törte össze autóját F1-es szabadedzésen.
 
„Az autó erősnek tűnik – különösen a hosszabb etapokon –, ez jó hír a verseny előtt. A rövidebb etapok viszont már nem alakultak úgy, ahogyan szerettem volna. De még van időnk fejlődni” – mondta Räikkönen.
 
Csapattársa, a második edzésen hatodik Romain Grosjean az autója beállításaival küszködött pénteken. „Délelőtt az első két etapom nem volt tökéletes, ezért úgy döntöttünk, változtatunk a fékeken, de ez sem igazán jött be. Itt elég nehéz a teljes körre jó egyensúlyt találni, annyira különböznek egymástól a szektorok, viszont végül visszatértünk a hagyományosabb beállításainkhoz, és a lágyabb keverékkel sokkal jobbnak éreztem az autót” – mesélte a nap végén a francia.
 
„A pálya jobban igénybe veszi az első tengelyt, ami nem feltétlenül kedvez nekünk, de remélhetőleg az aszfalt állapotának változása holnap javulást hoz számunkra. A szél sokszor vált irányt, ami megnehezíti a feladatunkat, de nincs igazán komoly problémánk.”
 
A csapat ma Monza óta először használta hosszabb tengelytávú autóját, amellyel a mérnökök célja az autó stabilitásának növelése volt a kanyarbejáratokon és féktávokon. Habár Grosjean nem érzékelt jelentős különbséget a régi verzióhoz képest, a csapat ezúttal mindkét autóján, mindhárom napon ezt a konfigurációt alkalmazza. „Az első kerekek igen messze vannak! Őszintén szólva nem sok különbséget érzek, de a valós összevetés nélkül nehéz ezt megállapítani. Annyit mondhatok, hogy gondunk nem volt, ez jó jel” – fogalmazott Grosjean, majd esélyeikről beszélt. „Ma fél másodpercre voltunk az elsőtől, szerintem a legjobb ötbe kerülés lehet a reális célkitűzésünk az időmérőn. A Red Bullokat nehéz lesz utolérni, szerintem ma nem mutatták meg, mire képesek.”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.