KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Vettel vette át a vezetést Dél-Koreában

Vettel vette át a vezetést Dél-Koreában

motorsportal.hu  2013.10.05. 07:52


Red Bull első-második helyet hozott a Koreai Nagydíj harmadik edzése, ahol Lewis Hamilton komoly forgalomba került a gyakorlás végén.
 
Miután egész végig elválaszthatatlanok voltak, Sebastian Vettelnek az edzés végén a szuperlágy gumikon végül sikerült kicsi, de döntő különbséggel Mark Webber elé kerülnie.
 
A Mercedesek nehezebb autóval köröztek a gyakorlás nagy részében, a végén pedig az első két edzést besöprő Lewis Hamilton hatalmas forgalomba került az első szuperlágy szetten futott gyorskörén, így nagy lemaradással végül csak negyedikként zárt. Csapattársa, Nico Rosberg is megelőzte, aki eddig gyengébb volt nála a hétvégén.
 
A tempót diktáló két csapat mögött tovább folytatódott a Ferrari és a Lotus versenyzőinek párbaja a következő helyekért. Közülük ezúttal Fernando Alonso végzett a legelőkelőbb helyen, ő várhatja a legkedvezőbb pozícióból a kvalifikációt négyőjük közül. Az Ágaskodó Lónál tegnap délután még Felipe Massa volt a gyorsabb. Kimi Räikkönennek viszont nem sikerült megfordítania az állást a csapattársával szemben, Romain Grosjean – ha kevéssel is, de – még mindig jobb a finnél egy körön Koreában.
 
Az edzés pozitív meglepetését Pastor Maldonado szolgáltatta: azok után, hogy a megszokott módon szenvedtek tegnap a Williamsek, a venezuelai egy remekbe szabott körrel a 11. pozíciót szerezte meg az időmérő előtti utolsó edzéslehetőség alkalmával.
 
Kevesebb okuk volt az örömre a Toro Rossóknak: a pocsék nyitónap után sem tudtak zöldágra vergődni a kocsival, legalábbis a szuperlágy keveréken. A közepesen már egészen tűrhető tempót diktáltak az edzés derekán.
 

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:37.881

 

17

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:38.018

+0.137

17

03

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:38.318

+0.437

16

04

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:38.332

+0.451

15

05

Fernando Alonso

Ferrari

1:38.486

+0.605

13

06

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:38.701

+0.820

19

07

Felipe Massa

Ferrari

1:38.816

+0.935

14

08

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:38.857

+0.976

17

09

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:38.961

+1.080

16

10

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:39.114

+1.233

14

11

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:39.128

+1.247

15

12

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:39.196

+1.315

16

13

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:39.204

+1.323

17

14

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:39.274

+1.393

15

15

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:39.327

+1.446

17

16

Paul di Resta

Force India Mercedes

1:39.371

+1.490

19

17

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:39.665

+1.784

15

18

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:40.128

+2.247

17

19

Charles Pic

Caterham Renault

1:41.360

+3.479

19

20

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:41.614

+3.733

20

21

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:41.646

+3.765

14

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:42.267

+4.386

17

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG