KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Räikkönen jövőre olasz versenymérnököt kap?

Räikkönen jövőre olasz versenymérnököt kap?

motorsportal.hu  2013.10.11. 11:12


Kimi Räikkönen versenymérnöke, Mark Slade nem fog a Ferrarihoz igazolni a 2014-es esztendőre, írja a neves Forma-1-es szakértő, James Allen olasz forrásokra hivatkozva. A Gazzetta dello Sport legutóbbi cikke szerint a finn pilóta mellett egy olasz szakember dolgozik majd.
 
Räikkönen és Slade munkakapcsolata McLaren - Mercedesnél kezdődött, majd a finn világbajnok visszatérését követően a Lotusnál is folytatódott. A brit szakember Räikkönen első ferraris korszaka alatt sem igazolt a vörösökhöz, ahol 2007-ben Chris Dyer, 2008 és 2009 között pedig Andrea Stella dolgozott a „Jégember” mellett. Stella azóta Fernando Alonso versenymérnökeként tevékenykedik, és ez a Gazzetta dello Sport információi szerint a jövőben sem fog megváltozni, kettejük párosa ugyanis „szétrobbanthatatlan”.
 
Räikkönennek a fenti források szerint Giuliano Slavi vagy Antonio Spagnolo lesz az új versenymérnöke, akik korábban Alonso és Massa karosszériamérnökeiként dolgoztak. Felipe Massa versenymérnöke, Rob Smedley szinte biztosan elhagyja a Ferrarit és visszatér az Egyesült Királyságba, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a Williams csapatát fogja erősíteni. Allen oldalán egyébként egy a McLarennel kapcsolatos találgatás is napvilágot látott, mely szerint Smedley Wokingban folytathatja pályafutását összekötőként a tervezési osztály és a szélcsatornában dolgozó mérnökök között.
 
A finn világbajnokkal egyébként a legtöbb versenymérnök jó kapcsolatot ápol, elmondásuk szerint ugyanis remekül lehet a harminchárom esztendős sportemberrel dolgozni. A 2014-es esztendőre való felkészülést azonban több szakember szerint is megnehezítheti az a tény, mely szerint a 2007-es bajnok vonakodik a szimulátorban végzett munkától, az új szabályok miatt azonban ezek a feladatok is komoly szerepet kapnak az új autó tervezése és elkészítése során. A Ferrari Allen szerint a finn „különcsége” miatt kieső munkaórákat Pedro de la Rosával szeretné pótolni, aki már most rengeteg időt tölt a szimulátorban.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG