HÍREK : Hamilton nyitott az élen Szuzukában |
Hamilton nyitott az élen Szuzukában
motorsportal.hu 2013.10.11. 11:19
A 2008-as világbajnok mögött Rosberg, Vettel és Webber zárt az első négy helyen.
Lewis Hamilton sorozatban negyedik alkalommal állt az élre egy Forma–1-es versenyhétvége nyitányán. A Mercedes angoljának 1:34.157-es idején már senki sem tudott javítani.
Nico Rosberg segítségével a Mercedes hétvégéje a lehető legjobban indult – a német másodikként zárt.
Mögöttük is kettesével következtek a csapattársak, a két Red Bull (Vettel-Webber), a két Ferrari (Massa-Alonso) és a két Lotus (Grosjean-Räikkönen sorrendben); mindhárom csapat versenyzői jól érzékelhető távolságra egymástól.
Az eső végül távolmaradt, de így is eseménydús első edzést láthatott a suzukai versenypályára már péntek délelőtt is szokásosan szép számban kilátogató japán közönség.
Az első baleset Jules Bianchi nevéhez fűződött. A francia már-már szokásos helyen, a Degner-kanyar második részében, ám szokatlan módon dobta el a Marussiáját. Túlkorrigált egy megcsúszást, állítólag azért, mert a karja a mozdulat közben beszorult az ülés és a vezetőfülke fala közé.
Az edzés derekán Giedo van der Garde kicsúszása már mikéntjében is ismerős lehetett, évről-évre látni itt hasonlót: ő túlságosan gyorsan hajtott be a Degner első részébe, és sem ideje, sem helye nem volt, hogy javítsa a hibát.
Szinte másodpercre pontosan ugyanekkor Pastor Maldonado Williamsének bal hátsó kereke önálló életre kelt, szerencsére a kevésbé tempós Spoon-kanyarban.
Az edzés a balesetük pillanatában véget is ért mindhármuk számára.
01
|
Lewis Hamilton
|
Mercedes AMG
|
1:34.157
|
|
19
|
02
|
Nico Rosberg
|
Mercedes AMG
|
1:34.487
|
+0.330
|
19
|
03
|
Sebastian Vettel
|
Red Bull Renault
|
1:34.768
|
+0.611
|
24
|
04
|
Mark Webber
|
Red Bull Renault
|
1:34.787
|
+0.630
|
20
|
05
|
Felipe Massa
|
Ferrari
|
1:35.126
|
+0.969
|
14
|
06
|
Fernando Alonso
|
Ferrari
|
1:35.154
|
+0.997
|
16
|
07
|
Romain Grosjean
|
Lotus Renault
|
1:35.179
|
+1.022
|
15
|
08
|
Kimi Raikkonen
|
Lotus Renault
|
1:35.364
|
+1.207
|
17
|
09
|
Sergio Perez
|
McLaren Mercedes
|
1:35.450
|
+1.293
|
27
|
10
|
Daniel Ricciardo
|
Toro Rosso Ferrari
|
1:35.635
|
+1.478
|
19
|
11
|
Jenson Button
|
McLaren Mercedes
|
1:35.868
|
+1.711
|
22
|
12
|
Nico Hulkenberg
|
Sauber Ferrari
|
1:35.900
|
+1.743
|
18
|
13
|
Jean-Eric Vergne
|
Toro Rosso Ferrari
|
1:36.066
|
+1.909
|
20
|
14
|
Adrian Sutil
|
Force India Mercedes
|
1:36.165
|
+2.008
|
19
|
15
|
Pastor Maldonado
|
Williams Renault
|
1:36.178
|
+2.021
|
12
|
16
|
Valtteri Bottas
|
Williams Renault
|
1:36.340
|
+2.183
|
23
|
17
|
Paul di Resta
|
Force India Mercedes
|
1:36.399
|
+2.242
|
18
|
18
|
Esteban Gutierrez
|
Sauber Ferrari
|
1:36.760
|
+2.603
|
22
|
19
|
Heikki Kovalainen
|
Caterham Renault
|
1:37.595
|
+3.438
|
22
|
20
|
Jules Bianchi
|
Marussia Cosworth
|
1:37.629
|
+3.472
|
8
|
21
|
Giedo Van der Garde
|
Caterham Renault
|
1:38.025
|
+3.868
|
15
|
22
|
Max Chilton
|
Marussia Cosworth
|
1:38.763
|
+4.606
|
18
|
|