KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Újabb péntek, újabb kicsúszás: Räikkönent összezavarta a széljárás

Újabb péntek, újabb kicsúszás: Räikkönent összezavarta a széljárás

motorsportal.hu  2013.10.11. 17:12


Felemásan kezdte hétvégéjét a Lotus istálló Szuzukában. Miközben autójuk versenyképesnek tűnik, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean sem nyújtott elég következetes teljesítményt – a finn ráadásul kicsúszása révén sok időt vesztett délután.
Nem indult jól Kimi Räikkönen szuzukai hétvégéje sem. Azok után, hogy Szingapúrban hátfájása miatt nem tudta megfelelően felkészíteni autóját az időmérőre és a versenyre, Dél-Koreában pedig pénteki autótörését követően az időmérőn mért körében hibázott, ezúttal a Japán Nagydíj második szabadedzésén csúszott ki – sok időt veszítve ezáltal a felkészülésből. Még több mint fél óra hátravolt a délutáni szabadedzésből, amikor a pálya elején található S-kanyarok egyikében kitört a Lotus hátulja, 2007 bajnoka pedig elvesztette az irányítást autója felett. A finn a bukótérben állt meg, s bár az E21-ben nem keletkezett kár, miután a kavicságyba ásta magát, Räikkönen már nem folytathatta a gyakorlást. A finn végül összesen 17 kört tett meg a második edzésen, s lemaradt a hosszú etapokról.
 
„Az autót egész jónak éreztem ma – értékelt a nap végén a 4.-ként záró Räikkönen. – Természetesen vannak olyan területek, ahol fejlődhetünk még, de elégedett vagyok az előrelépésekkel. A második szabadedzésen kicsúsztam, így nem volt alkalmam hosszú etapot teljesíteni délután. Éppen egy gyors körön voltam, és a szélirány hirtelen megváltozott, ami olykor erősen kihat az autó viselkedésére. Legalább nem sérült meg az autó, így a szerelőknek nem volt pluszmunkájuk. Nem történt semmi drámai, jól ismerem ezt a pályát. Változtatni fogunk pár dolgon holnapra, aztán meglátjuk, mi történik.”
 
A csapat pályaménröke, Alan Permane a mai nehézségek ellenére is bizakodóan tekint a hétvége hátralévő részére – igaz, sajnálja, hogy Räikkönen hibája hátráltatta felkészülésüket. „Ma nem voltunk elég következetesek, mindkét versenyzőnknek voltak kicsúszásai. Romain sokszor blokkolta a kereket fékezésnél, de ezt a beállításokkal orvosolni tudjuk. Sok adatot veszítettünk Kimi kicsúszásának következtében, ezért Romainnak módosított programot kellett teljesítenie. Bizonyára a holnapi szabadedzésen is kell mennünk egy versenyszimulációt. A lágyabb keveréken egészen erősek voltunk, szerintem jók lehetünk az időmérőn. A hosszú etapjaink is jónak tűntek, tehát biztatóan kezdtünk” – mondta Permane.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.