HÍREK : "Räikkönennel még senki sem beszélt így!" |
"Räikkönennel még senki sem beszélt így!"
motorsportal.hu 2013.10.31. 16:49
Kimi Räikkönen menedzserét ledöbbentette, milyen hangon beszél versenyzőjével az Indiai Nagydíj alatt a Lotus istálló. Mint ismert, Alan Permane és a finn a verseny hajrájában keveredtek heves szóváltásba.
Noha a Lotus már bocsánatot kért a vasárnapi trágár kifejezéseket is tartalmazó rádióforgalma miatt, a csapat és Kimi Räikkönen között támadt feszültség továbbra is beszédtéma a Forma–1-ben. Kimi Räikkönen Indiában a verseny hajrájában elsőre nem akarta elengedni a frissebb gumikon lévő csapattárs Romain Grosjeant, ezért a csapat műveleti mérnöke, Alan Permane agresszív stílusban kiáltott rá a csapatrádión keresztül: álljon félre. A finn válasza aztán ugyancsak nem tűrte a nyomdafestéket.
2007 bajnokának menedzserét, Steve Robertsont ledöbbentették a hallottak. „Még Kimi egyetlen csapatvezetőjét sem hallottam így megnyilvánulni azelőtt” – nyilatkozta Robertson a Turun Sanomatnak. Majd megemlítette, Dél-Koreában éppen fordított helyzetnek lehettünk szemtanúi. „Három héttel korábban Dél-Koreában Grosjean ugyanilyen helyzetben fejezte ki nemtetszését, hogy Kimi megelőzte őt a második kanyarban. Természetesen már nem voltak jó állapotban a gumijai, de Kimi mindig is a végsőkig küzd” – magyarázta a szakember, akit aztán arról is kérdeztek, Räikkönen a történtek után hallgat-e még csapatára, vagy már inkább csak önmagáért versenyez.
„Mint minden élversenyző, Kimi is mindenekelőtt önmagáért versenyez. A bajnoki címeket sem nyerheti más helyette. De természetesen Kimi tudja, hogy a csapat érdekeit is figyelembe kell vennie. Ha a csapattársa a bajnoki címért küzd, neki pedig már nincs esélye, nyilván nem akadályozza a másikat a bajnoki küzdelemben. Grosjean viszont nem a bajnoki címért küzd, így ebben a helyzetben Kimi is csak ugyanolyan ellenfele volt, mint bárki más” – mondta Robertson.
Räikkönen indiai esetével kapcsolatban a másik finn világbajnok, Mika Häkkinen is megszólalt, aki szintén megvédte honfitársát. „Kimi úgy gondolkodott, ahogy a rutinos versenyzők. Ha rossz helyen engedte volna el Grosjeant, mások is megelőzhették volna. Ha Kimi a gyors kanyarokban áll félre, a gumijai még rosszabb állapotba kerülhettek volna, és könnyen három-négy másodpercet is bukhatott volna” – fogalmazott a kétszeres világbajnok, akit az is meglepett, Grosjean miért azon a helyen próbálkozott az előzéssel.
Ami pedig Alan Permane reakcióját illeti, annak stílusa neki sem tetszett. „Permane viselkedése nem volt szép, sem helyes. Amikor én versenyeztem, sosem káromkodtunk így. Tudom, mennyire feszült lehet ilyenkor a hangulat, főleg ha nehéz szezonunk van, de a káromkodást és kiabálást nem lehet csak a helyzettel megmagyarázni” – vélekedett 1998 és 1999 legjobbja.
Az olasz Autosprint című lap mindeközben nemrég arról cikkezet, nem az indiai volt az első összezördülés Räikkönen és Permane között. „Az egész egy szingapúri vitára vezethető vissza a versenyző és mérnöke között, ami pár nappal az után történt, hogy hivatalosan bejelentették, a Jégember visszatér a Ferrarihoz. Akkor olyasmit mondott, hogy ’srácok, sajnálom, de a vörösök számomra olyanok, mint egy család’. Erre a mérnök ingerülten a szemére vetette, hogy már két éve azt mondogatja, ők az ő családja” – írják cikkükben az olaszok.
|