KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

FORMA-1ES ÉRDEKESSÉGEK
FORMA-1ES ÉRDEKESSÉGEK : A betiltott lengéscsillapító elem

A betiltott lengéscsillapító elem

  2008.06.17. 19:39

...

Már a szezon elején terjengeni kezdtek olyan hírek, miszerint néhány csapat egy speciális technikai megoldást alkalmaz a versenyautó jobb kezelhetőségének érdekében. Az autó orr-részében elhelyezett szerkezet működését tekintve a fékezések, gyorsítások, de leginkább a kanyarodások során függőleges irányban el tudott mozdulni, amellyel tulajdonképpen egy „mozgó" ballaszt súlyt kialakítva stabilizálni tudták az autó elülső részét, javítva ezáltal a vezethetőségi jellemzőkön.

 

Ezt az újítást a Renault alakulat már korábban is alkalmazta, de nem igazán verték nagy dobra. A francia alakulat példáját követve pedig állítólag több csapatnál is fellelhető volt ez a fajta újítás, mint például a Ferrari 248F1-es konstrukcióiban is, de az FIA szemfülességének köszönhetően ez is tiszavirág életűnek bizonyult.

Természetesen a csapatok igyekeznek az FIA technikai szabálykönyvében megadott keretek között mozogva fejlesztgetni, de mint általában minden új technikai megoldás esetében lenni szokott, így ez alkalommal sem kerülhette el a Forma 1 törvényhozó testületének figyelmét a Ferrari versenygépeibe a Francia Nagydíjon installált szerkezet.

Az F1-es regulák szerint a versenyautókban lévő ballaszt fogalma azt jelenti, hogy a versenyautó karosszériájához egy meghatározott plusz súlyt erősítenek fixen, és aminek eltávolításához szerszámra van szükség. A jelenlegi megoldásnál pedig tulajdonképpen egy fixen rögzített tokozaton belül rugóerő ellenében elmozduló plusz ballaszt kapott helyet a Ferrari és a Renault autóinak orrkúpjában. Az FIA szakembereinek elmondása alapján viszont ezek a szerkezetek ún. "mozgó aerodinamikai elemként" funkcionálnak, amire hivatkozva betiltották ezek további alkalmazását.

A mellékelt fotón jól látható, hogy az orr-részben lévő burkolat rejti magában az új szerkezetet, amelyen belül egy dugattyúhoz hasonlítható részben függőleges irányban képes elmozdulni a kiegészítő súly. A súly elmozdulásának úthosszát pedig természetesen a csapat mérnökei állíthatóvá tették, vagyis egy csap segítségével lehet finomítani, hogy a rugóerő ellenében elmozduló ballaszt mekkora úthosszt tegyen meg a versenyautó karosszériájának mozgása következtében.

Egy másik technikai okfejtés szerint pedig az autó orrában lévő burkolat nem mást rejt magában, mint egy speciális érzékelőt, hiszen a csapatok nagyobb része a pénteki szabadedzések alkalmával extra szenzorokkal szokták ellátni négykerekűjüket, hogy minél több informatív jellegű adatot gyűjthessenek például a gumiabroncsok állapotáról.

Már az Angol Nagydíjon a Renault csapat autóiban fellelhető volt a fentiekben ismertetett ballaszt-rendszer, amelytől egyértelműen azt várták, hogy a szegélyköveken történő áthaladáskor megőrzik az autók egyensúlyát, javítva ezáltal annak tapadási jellemzőin. Egyes feltételezések szerint azonban nemcsak az enstone-iak és a Ferrari autóiban, hanem a későbbiek folyamán a Red Bull Racing és a McLaren versenygépei is tartalmaztak ezen az elven működő technikai megoldást.

Szakértők elmondása szerint, amikor a versenyautó áthajt a pályát szegélyező kerékvetőkön, hozzávetőlegesen 9 Hz-nek megfelelő rezonancia terheli a gumiabroncsokat. Ennek hatására azok hol kisebb, hol pedig nagyobb mértékben elrugaszkodnak az aszfalttól, megszüntetve ezzel a gumi- és a pálya felülete közötti kontaktust, ami természetesen a tapadás rovására megy. Pontosan ennek elkerülése érdekében vetették be a száguldó cirkuszban is ezt a találmányt, amely a gumiabroncsokra ható rezonanciának ellentétes irányultságú frekvenciatartományában a benne található ellensúlyt egy beállított úthosszon függőleges irányban engedi elmozdulni. Ez pedig egyértelműen minimalizálja, illetve megszünteti a kerekek pattogásának mértékét, aminek köszönhetően stabilabb vezethetőséget kölcsönöz a versenyautónak.

Erről a technikai elvről elmondható, hogy az élet más területein már sikerrel alkalmazzák, hiszen a magasabb épületek esetében a földrengések hatása elleni védekezés céljából a tetőszerkezetre egy pontosan meghatározott űrtartalmú víztartály helyeznek el ellensúly gyanánt. Ennek pedig az a feladata, hogy amikor az épület megdől, akkor a tartályban lévő folyadék a dőlés irányával ellentétesen elmozdul, kiegyenlítve ezáltal a keletkezett erőhatások nagyságát.

Az FIA újabb szankcióját követően természetesen ismét szárnyra keltek különböző találgatások, hogy vajon a Bridgestone, vagy a Michelin abroncsokat használó csapatok szenvedik majd meg jobban ennek a rendszernek a betiltását. Egyes elemzők szerint ugyanis a francia cég által készített gumikra nézve volt kedvezőbb hatású ez a mozgó elem.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!