KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Kínai nagydíj - Hamiltoné a pole Kínában

Kínai nagydíj - Hamiltoné a pole Kínában

motorsportal.hu  2013.04.13. 09:28


 

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, ezzel a tavalyi futam után a Mercedes ismét az első kockába kvalifikált a pályán. Mögötte Kimi Räikkönen és Fernando Alonso végzett.
 
A Q1 kezdetekor senki nem akart elsőként a pályára lépni, így több mint nyolc percet kellett várni, amíg az első versenyző Jules Bianchi képében kihajtott, elindítva ezzel a rohamot. A többség azonnal a lágy gumikon hajtott ki, hiszen rendkívül gyors kopásuk miatt az élcsapatok sem akarják azt a futam első etapja után többször használni. Az erősorrend így hamar kirajzolódott, sokaknak egyetlen gyorskör elég volt ahhoz, hogy kényelmesen kvalifikálja magát a Q2-re. A leggyorsabb időt ekkor Lewis Hamilton érte el csapattársa, Nico Rosberg előtt, akinek autójában a Mercedes szerelői még időben kijavították a délelőtti szabadedzésen keletkezett hidraulikai hibát.
 
A kiesőhelyeken nem történt különösebb meglepetés. A két kiscsapat négy versenyzője mellett Valtteri Bottas és Esteban Gutiérrez nem folytathatta a küzdelmet, így érdekes módon a szezon mind az öt újonca az utolsó hat helyezett között volt. 
 
Jules Bianchi ezúttal is a sereghajtók legjobbja volt, a Marussia pedig ismét mindkét autóval megelőzte a Caterhamet.
 
A Q2 ismét a Mercedes fölényét hozta. Hamilton 1:35,0-val ekkor a hétvége legjobb idejét futotta, mögötte pedig Vettel és Rosberg végzett.
 
Hét perccel a leintés előtt Mark Webber kénytelen volt leparkolni az autóját a hosszú egyenest követő hajtűkanyarban, miután a probléma merült fel az üzemanyagnyomással a Red Bullban. Az ausztrál szerencséjére ezt megelőzően már futott egy mért kört, amivel akkor még a legjobb tízben volt, végül azonban szinte mindenki felülmúlta az idejét, így a 14. helyre csúszott.
 
Az időmérő második szakaszában kiesett Paul di Resta, Sergio Pérez, Adrian Sutil, Mark Webber, Pastor Maldonado és Jean-Éric Vergne. A mezőny másik ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo is meglepetést okozott, ő viszont pozitívat, hiszen a 9. legjobb idővel be tudott kerülni a Q3-ba, első alkalommal a tavalyi Bahreini Nagydíj óta.
 
Mivel mindenki elhasznált már két szett lágy gumit, csak egy maradt számukra a hajrára, így a Q3 szintén csendesen kezdődött, és csak két perccel a leintés előtt érkeztek az első autók a pályára. Vettel különös taktikát választva a közepes keverékekkel hajtott ki, ezzel hamar kivonva magát a pole pozícióért zajló harcból.
 
A rajtfelállásról így mindenki számára egyetlen kör döntött, ez pedig Lewis Hamiltonnak sikerült a legjobban. A brit 1:34,484-es idővel nyert, három tizedet adva Kimi Räikkönennek, aki így a második helyről, visszatérése óta a legjobb pozícióból fogja várni a holnapi futamot. A második sorban Fernando Alonso és Nico Rosberg állnak majd egymás mellett, mögöttük pedig Massa, Grosjean, Ricciardo és Button végeztek. Vettel végül nem is futott mért kört, így ő a 9. helyről fog startolni, a hasonlóan taktikázó Nico Hülkenberg mellől.
 
A Kínai Nagydíj holnap reggel 9 órakor fog startolni.
 
Versenyző               Csapat               Idő          
 1. Lewis Hamilton        Mercedes             1:34,484 mp    
 2. Kimi Räikkonen        Lotus-Renault        1:34,761 mp  + 0,277
 3. Fernando Alonso       Ferrari              1:34,788 mp  + 0,304
 4. Nico Rosberg          Mercedes             1:34,861 mp  + 0,377
 5. Felipe Massa          Ferrari              1:34,933 mp  + 0,449
 6. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1:35,364 mp  + 0,880
 7. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari   1:35,998 mp  + 1,514
 8. Jenson Button         McLaren-Mercedes     2:05,673 mp  + 31,189
 9. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     idő nélkül
10. Nico Hulkenberg       Sauber-Ferrari       idő nélkül
Q2
11. Paul di Resta         Force India-Mercedes 1:36,287 mp  + 1,209
12. Sergio Perez          McLaren-Mercedes     1:36,314 mp  + 1,236
13. Adrian Sutil          Force India-Mercedes 1:36,405 mp  + 1,327
14. Mark Webber           Red Bull-Renault     1:36,679 mp  + 1,601
15. Pastor Maldonado      Williams-Renault     1:37,139 mp  + 2,061
16. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari   1:37,199 mp  + 2,121

Q3
17. Valtteri Bottas       Williams-Renault     1:37,769 mp  + 1,976
18. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1:37,990 mp  + 2,197
19. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth    1:38,780 mp  + 2,987
20. Max Chilton           Marussia-Cosworth    1:39,537 mp  + 3,744
21. Charles Pic           Caterham-Renault     1:39,614 mp  + 3,821
22. Giedo van der Garde   Caterham-Renault     1:39,660 mp  + 3,867

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.