KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Alonso állt az élre a második szabadedzésen

Alonso állt az élre a második szabadedzésen

motorsportal.hu  2013.06.07. 22:29


Fernando Alonso érte el a legjobb köridőt a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén, mindössze 12 ezredmásodperccel fölülmúlva Lewis Hamiltont. A harmadik helyen Romain Grosjean végzett.
 
A vizes pálya által uralt első gyakorlást követően délután már száraz körülmények fogadták a mezőnyt Montrealban, amely nem csak megkönnyítette a csapatok dolgát a hétvége további részére való felkészülésben, de lehetővé tette számukra, hogy kipróbálják a Pirelli kísérleti gumijait, amelyeket a következő futamon, a Brit Nagydíjon szeretnének bevetni élesben.
 
Mivel délelőtt nem sokat tanulhattak, a pilóták igyekeztek minél előbb a pályára lépni a bokszutca végén található zöld lámpa felvillanását követően. Ahogy ilyenkor megszokott, az edzés első felében a rövidebb, a másodikban a hosszabb etapoké volt a főszerep, így a legjobb időeredmények rangsora már nagyjából 50 perc után kialakult.
 
Egy ideig a Ferrari és a Red Bull versenyzői, valamint Lewis Hamilton váltogatták egymást az élen, végül azonban Fernando Alonso kerekedett fölül a mezőnyön, ám legjobb ideje csak 12 ezreddel volt gyorsabb Hamiltonénál. A harmadik helyre délelőtthöz hasonlóan most is Romain Grosjean jött be, akit Mark Webber, Nico Rosberg, Felipe Massa és Sebastian Vettel követett.
 
Az első edzésen, a száradó pályán legjobb időt autózó Paul di Resta ezúttal csak a 13. lett, ráadásul a második félidőt a bokszban vesztegelve kellett eltöltenie, miután az üzemanyagpumpa elromlott a Force Indiában.
 
Hasonlóan nem tudott a leintésig állva maradni Jenson Button sem, noha őt csak pár perccel a vége előtt szólította a garázsba a csapata, a váltó egy szenzorának meghibásodása miatt.
 
Ezt a másfél órát balesetek nélkül megúszta a mezőny, noha Alonso egy alkalommal hajszál híján tudta csak elkerülni a Bajnokok Falát, Webber pedig a 20. percben megpördült a 6-os kanyarban.
 
Az utolsó negyedórára enyhe eső érte el a pályát, de ez már nem zavarta meg jelentősen a csapatok munkáját, és gumicserére sem volt szükség.
 
A mezőny szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatja a körözést, ami magyar idő szerint 16 órakor veszi kezdetét.
 
Versenyző              Csapat                Idő               Kör
 1.  Fernando Alonso      Ferrari               1:14,818 mp           48
 2.  Lewis Hamilton       Mercedes              1:14,830 mp  + 0,012  45
 3.  Romain Grosjean      Lotus-Renault         1:15,083 mp  + 0,265  40
 4.  Mark Webber          Red Bull-Renault      1:15,212 mp  + 0,394  46
 5.  Nico Rosberg         Mercedes              1:15,249 mp  + 0,431  46
 6.  Felipe Massa         Ferrari               1:15,254 mp  + 0,436  43
 7.  Sebastian Vettel     Red Bull-Renault      1:15,280 mp  + 0,462  41
 8.  Adrian Sutil         Force India-Mercedes  1:15,396 mp  + 0,578  43
 9.  Jenson Button        McLaren-Mercedes      1:15,422 mp  + 0,604  29
10.  Daniel Ricciardo     Toro Rosso-Ferrari    1:15,566 mp  + 0,748  38
11.  Kimi Räikkönen       Lotus-Renault         1:15,599 mp  + 0,781  35
12.  Sergio Perez         McLaren-Mercedes      1:15,661 mp  + 0,843  39
13.  Paul di Resta        Force India-Mercedes  1:15,855 mp  + 1,037  22
14.  Pastor Maldonado     Williams-Renault      1:16,319 mp  + 1,501  46
15.  Jean-Eric Vergne     Toro Rosso-Ferrari    1:16,351 mp  + 1,533  38
16.  Valtteri Bottas      Williams-Renault      1:16,374 mp  + 1,556  40
17.  Esteban Gutierrez    Sauber-Ferrari        1:16,475 mp  + 1,657  45
18.  Nico Hülkenberg      Sauber-Ferrari        1:16,929 mp  + 2,111  35
19.  Jules Bianchi        Marussia-Cosworth     1:17,070 mp  + 2,252  41
20.  Charles Pic          Caterham-Renault      1:17,236 mp  + 2,418  35
21.  Max Chilton          Marussia-Cosworth     1:17,888 mp  + 3,070  45
22.  Giedo van der Garde  Caterham-Renault      1:18,392 mp  + 3,574  39

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.