KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Brit nagydíj-Ricciardo sikerét hozta az első, esős szabadedzés

Brit nagydíj-Ricciardo sikerét hozta az első, esős szabadedzés

motorsportal.hu  2013.06.28. 18:27


Daniel Ricciardo érte el a legjobb időt a Brit Nagydíj első szabadedzésén, amelyet viszont teljesen elmosott az eső. A mezőny tagjai csak az utolsó fél órában merészkedtek ki a pályára, mért időt mindössze 11-en autóztak.
Tipikus silverstone-i, hűvös és esős időben vette kezdetét a 2013-as Brit Nagydíj a délelőtti szabadedzéssel. A rossz időjárás már a rajt előtt egy változásról gondoskodott: az előzetes tervekkel ellentétben a Force India a nedves pálya kockázata miatt úgy döntött, mégsem próbálja ki tesztversenyzőjét, James Rossitert, aki eredetileg Adrian Sutli helyett körözhetett volna. Más kérdés, hogy a tartalékversenyző így sem ment sokkal kevesebb kört, mint a mezőnyt többi tagja…
 
A körülményekről mindent elárult, hogy az edzés első félórájának legfőbb eseményét Niki Lauda, a Mercedes tanácsadójának helikopteres bevonulása jelentette: a mezőny csupán egy-egy installációs kör erejéig merészkedett ki a pályára extrém esős gumikon. A Williams versenymérnöke az egyre csak hulló csapadék láttán figyelmeztette is Valtteri Bottast: „A körülmények egyre rosszabbak lesznek, így várnunk kell.”
 
„Ez Silverstone! Az első szabadedzés itt mindig így néz ki. Mindenütt áll a víz” – nyilatkozta az edzés alatt a hazai közönség egyik kedvence, Jenson Button, aki hozzátette, a körülmények alaposan megnehezítik a Silverstone-ba hozott újításaik tesztjét.
Háromnegyed óra elteltével aztán újra motorhang töltötte be a pályát: előbb Daniel Ricciardo, majd Jean-Eric Vergne mérte fel újra a vizes pályát – ám végül mindketten alkalmatlannak találták azt az érdemi körözésre. Később Esteban Gutierrez is megunta a várakozást, és megtett három kört – ám mért időt ő sem teljesített. Sebastian Vettel ezt követően egy rajtgyakorlattal vétette észre magát, majd ő is visszasietett a bokszba, hogy a kormánycserét (!) gyakorolja lelkesen.
 
Az utolsó húsz percben aztán ismét a Toro Rosso aktivizálta magát: Daniel Ricciardo újra a pályára hajtott, és 2:00,029 másodperccel megfutotta az edzés első mért körét – az angol közönség hatalmas ovációja kíséretében. Az ausztrál lelkesedésén felbuzdulva aztán a mezőny többi tagjai is kimerészkedett az utolsó tíz percben. Sorra futották a mért időket, hogy aztán Lewis Hamilton vegye át a vezetést hazai közönsége előtt. 
 
Mindeközben a Caterham versenyzőjén, Charles Picen kifogott a nedves pálya: a francia a gumifalban zárta kurta edzését, autójáról letört a vezetőszrány.
 
Az edzés utolsó pillanataiban Ricciardo visszavette az első helyet, Nico Hülkenberg és Pastor Maldonado pedig még hátrébb tolták Hamiltont a tabellán, így kialakult az első szabadedzés végeredménye. A mezőnyből végül összesen 11-en futott mért időt, Kimi Räikkönen volt az egyetlen, aki ki sem merészkedett garázsából.
 
Versenyző                Csapat            Idő     Különbség  Kör      
 1. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari    1:54.249s            10
 2. Nico Hülkenberg       Sauber-Ferrari        1:55.033s  + 0.784    7
 3. Pastor Maldonado      Williams-Renault      1:55.354s  + 1.105    7
 4. Lewis Hamilton        Mercedes              1:55.458s  + 1.209    5
 5. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari        1:55.825s  + 1.576    9
 6. Valtteri Bottas       Williams-Renault      1:56.361s  + 2.112    7
 7. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1:57.891s  + 3.642    4
 8. Giedo van der Garde   Caterham-Renault      1:58.859s  + 4.610    6
 9. Max Chilton           Marussia-Cosworth     1:59.719s  + 5.470    7
10. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth     1:59.876s  + 5.627    8
11. Felipe Massa          Ferrari               2:06.534s  + 12.285   6
12. Nico Rosberg          Mercedes              idő nélkül            3
13. Paul di Resta         Force India-Mercedes  idő nélkül            4
14. Romain Grosjean       Lotus-Renault         idő nélkül            1
15. Jenson Button         McLaren-Mercedes      idő nélkül            1
16. Adrian Sutil          Force India-Mercedes  idő nélkül            4
17. Fernando Alonso       Ferrari               idő nélkül            4
18. Mark Webber           Red Bull-Renault      idő nélkül            1
19. Sergio Perez          McLaren-Mercedes      idő nélkül            1
20. Charles Pic           Caterham-Renault      idő nélkül            3
21. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault      idő nélkül            4
22. Kimi Räikkönen        Lotus-Renault         idő nélkül            0

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon