KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Rosberg nyerte a kaotikus Brit Nagydíjat!

Rosberg nyerte a kaotikus Brit Nagydíjat!

motorsportal.hu  2013.06.30. 21:45


Nico Rosberg felülkerekedett a káoszon, és idei második győzelmét aratva megnyerte a Brit Nagydíjat. A négy defektet hozó versenyen kiesett a sokáig magabiztosan vezető bajnoki éllovas Vettel, Alonso pedig meglovagolta szerencséjét: harmadikként jelentősen faragott hátrányából. Webber nagyot hajrázva lett második.
 
A rajtot a harmadik pozícióból induló Sebastian Vettel kapta el a legjobban az élmezőnyből, aki kihasználva a beragadó Nico Rosberg tétovázását azonnal felzárkózott a sima rajtot vevő Lewis Hamilton mögé. A legtöbb pozíciót viszont a 11. helyről induló Felipe Massa nyerte az indulásnál, aki egészen az 5. helyig küzdötte előre magát – nagy csatát vívva az első kanyarokban Kimi Räikkönennel. Előtte a hatodik helyről startoló Sutil sorolt be. Fernando Alonso egy pozíciót veszített ugyan az indulásnál, ám nem sokkal később Jenson Button és Romain Grosjean is már mögötte volt. Az utolsó silverstone-i hétvégéjét teljesítő Mark Webber is beragadt a rajtnál: miután két oldalról kerülték ki vetélytársai, az ausztrál Grosjean kitette az első kanyar bukóterébe. Ezt követően az ausztrál orrkúpja is megsérült.
 
Az első pár kör nyugodtan telt: miközben a vezető hármas, Hamilton, Vettel, Rosberg azonos tempót autózva elhúzott az Adrian Sutil vezette üldözőktől, hátrébb láthattunk pár pozíicócserét: Perez és Webber is igyekezett javítani. A 8. körben aztán jött a drámai fordulat: Hamilton bal hátsó kereke az egyik egyenesben szétrobbant – hasonlóan ahhoz, ahogy a korábbi szabadedzésen Sergio Perezé –, az angol elveszítette vezető pozícióját (egészen a 18. helyig esett vissza).
 
A 10. körben Romain Grosjean megkezdte a kerékcserék folyamatát, amit aztán Felipe Massa váratlan bal hátsó defektje gyorsított fel. A brazil kicsúszását látva sorra jöttek ki a riválisok: a 11. körben Alonso, Webber, a 12.-ben Räikkönen, Ricciardo és Button, a 14.-ben pedig az élen álló Vettel is kereket cserélt, majd a 15 körig kint maradó Jean-Eric Vergne bal hátsó gumija is felrobbant a két Lotusszal való csata alatt. A francia szerencsésebb volt sorstársainál: azonnal a bokszba tudott hajtani az eset után.
 
Miközben a továbbra is vezető Vettel fülére mondták, hogy az ő lecserélt gumiján több vágást is találtak, a versenyirányítás úgy döntött, pályára küldi a biztonsági autót. A pályát rengeteg gumitörmelék borította, a versenyzők aggódva kérdezgették mérnökeiket a gumikról, a Pirelli mérnökei pedig azonnal vizsgálni kezdték a Red Bull sérült abroncsát. Rosberget Tony Ross, versenymérnök eközben arra figyelmeztette, kerülje a rázóköveket, mert a négyes kanyar veszélyes lehet. Vettel mérnöke, Guillome Roquelin hozzátette, egyelőre maguk sem tudják, a pálya vagy a gumik hibája okozza-e a sorozatos meghibásodásokat.
 
A biztonsági autó a törmelékek eltakarítása után a 22. körben ment vissza a bokszba, az újraindítást követően Perez megelőzte Webbert a 8. helyen, aki azonban azonnal visszaelőzte őt. A mezőny sorrendje ekkor a következő volt: Vettel, Rosberg, Sutil, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Ricciardo, Webber, Perez, Button – Hamilton a 14., Massa a 18. volt.
 
A kerékcserék második körét Kimi Räikkönen nyitotta, akit a 31. fordulóban a Sutilon körökön keresztül túljutni képtelen Alonso és Grosjean is követtek – kis híján egymásba rohanva a bokszban. Kereket cserélt aztán Sutil, Perez és di Resta is, miközben Vettel és Rosberg magabiztosan őrizte pozícióját. Közülük előbb Rosberg, majd Vettel cserélt gumikat – amelyek nyomását a korábbi hibákra reagálva magasabbra állították a szokásosnál.
 
A friss gumikon Alonso nem sokkal később pozíciót vesztett Webberrel szemben, aki egy másodpercen belülre zárkózott fel a harmadik Räikkönen mögé. Hamilton második kiállását követően Paul di Restával vívott több körön át tartó oda-vissza csatát, Rosberg pedig apró lépésekkel lopta magát közelebb Vettelhez.
 
Ekkor jött a következő drámai fordulat: a 41. körben Vettel autója megadta magát, a vezetést ezzel Rosberg örökölte meg, Alonso azon nyomban a bokszba hajtott, a biztonsági autó pedig a pályán ragadó Red Bull miatt ismét közbeavatkozott. Rosberget és Webbert a következő körben hívta ki csapata, Kimi Räikkönen kint maradt, és átvette a vezetést. A finn ezzel kapcsolatban viszont bizonytalanul tette fel a kérdés versenymérnökének: „Biztosa ez volt a jó döntés?”
 
A biztonsági autó mindössze hat kört hagyott a mezőnynek a versenyzés folytatására, a sorrend ekkor Rosberg, Räikkönen, Sutil, Ricciardo, Webber, Perez, Button, Alonso, Hamilton és Grosjean volt. A friss gumikkal harcoló Webber azonnal megkezdte a felzárkózást: megelőzve honfitársát Sutilt vette üldözőbe, majd meg is előzte őt. Kicsivel később Räikkönenen is túljutott, majd másfél másodpercen belülre került a vezető Rosberghez képest. 
 
Alonso eközben Buttonön jutott túl, majd éppen a szeme előtt jött a negyedik defekt: Perez volt az újabb balszerencsés. A spanyol és Hamilton ezután egymás után előzték meg Ricciardót, majd a Ferrari ásza Räikkönennel kezdett csatázni – két körrel a vége előtt túl is jutott a finnen. Hamilton elment Sutil mellett, és ő is közelített a Lotusra: DRS-sel meg is előzte őt.
 
Miután Webbernek végül már nem sikerült közelebb jutni a rákapcsoló Rosbergre, a mercedeses német idei második győzelmét aratta, Alonso pedig harmadik helyével 21 pontra közelítette meg Vettelt a bajnoki összetettben.
 
Versenyző             Csapat   
 1.  Rosberg        Mercedes                   1h32:59.456
 2.  Webber         Red Bull-Renault           +     0.765
 3.  Alonso         Ferrari                    +     7.124
 4.  Hamilton       Mercedes                   +     7.756
 5.  Räikkönen      Lotus-Renault              +    11.257
 6.  Massa          Ferrari                    +    14.573
 7.  Sutil          Force India-Mercedes       +    16.335
 8.  Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari         +    16.500
 9.  Di Resta       Force India-Mercedes       +    17.993
10.  Hülkenberg     Sauber-Ferrari             +    19.700
11.  Maldonado      Williams-Renault           +    21.100
12.  Bottas         Williams-Renault           +    25.000
13.  Button         McLaren-Mercedes           +    25.900
14.  Gutierrez      Sauber-Ferrari             +    26.200
15.  Pic            Caterham-Renault           +    31.600
16.  Bianchi        Marussia-Cosworth          +    36.000
17.  Chilton        Marussia-Cosworth          +  1:07.600
18.  van der Garde  Caterham-Renault           +  1:07.700
19.  Grosjean       Lotus-Renault              +     1 kör
 Leggyorsabb kör: Webber, 1:33.401

Nem fejezték be a futamot: 
Perez          McLaren-Mercedes             
Vettel         Red Bull-Renault             
Vergne         Toro Rosso-Ferrari 

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre