KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Vettel mesterhármasa: a címvédő nyert Szingapúrban

Vettel mesterhármasa: a címvédő nyert Szingapúrban

motorsportal.hu  2013.10.02. 11:41


Sebastian Vettel egy kiállásnyi időt vert a mezőnyre a biztonsági autó után, míg mögötte hatalmas helyezkedés és dráma zajlott a végén.
 
Sebastian Vettel sorozatban harmadik idei és harmadik szingapúri győzelmét szerezte vasárnap este a Távol-Keleten, miután körönként két másodpercet verve a mezőnyre 15 kör alatt kiautózta magának a szükséges extra kerékcseréjéhez elegendő időt, amit a biztonsági autó eltüntetett.
 
A felvezető kocsi ezúttal Daniel Ricciardo 25. körbeli balesetét követően tette tiszteletét, amivel továbbra is elmondható, hogy eddig minden Szingapúri Nagydíjon a pályára hajtott.
 
A fordulat megosztotta a mezőnyt stratégiailag, miután Vettel, Nico Rosberg, Mark Webber és Lewis Hamilton a pályán maradt, miközben mindenki más a boxba hajtott új abroncsokért. A háromszoros világbajnok megőrizte az első helyet azután is, hogy végül ők négyen is letudták az utolsó kiállásukat, míg a mögüle kiálló trió mint kés a vajban hatolt át a mezőnyön a verseny végén az új gumikon. Közülük csak Webber futama ért szomorú véget az utolsó körökben lesújtó motorhiba miatt.
A rajtot még a második helyről induló Rosberg kapta el jobban, és vezette is a mezőnyt az első kanyarban, mielőtt Vettel visszavágott mellette a kettes és a hármas kanyarban.
 
Rosbergnél is jobban jött el azonban az indulásnál Fernando Alonso, aki pályafutása sokadik nagyszerű rajtjával a hetedik rajtkockából a harmadik helyre katapultálta magát a kettes kanyarhoz érve. A spanyol kezelte a legjobban a gumijait azok közül, akik a biztonsági autó alatt cseréltek utoljára, és szűk 40 körös harmadik etapja alatt is szinte végig versenyképes tudott maradni, miközben a McLarenek és a Sauberek reménytelenül visszaestek a végére.
 
Végezetül mindenképpen érdemes kiemelni Kimi Räikkönen szenzációs teljesítményét, amivel a finn a hátfájdalmai ellenére is felért a tizenharmadik helyről a dobogóra. Räikkönen szintén remekül menedzselte a gumijait a futam végén, és klasszis előzéssel tudta le Jenson Buttont a harmadik helyért.
Ricciardo mellett a verseny másik balesete Paul di Resta nevéhez fűződik, aki a hetes kanyarban csúszott ki, és fejezte be a körözést mindössze 5 körrel a kockás zászló előtt.
 

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

61 laps - 1h59m13.132s

2

02

Fernando Alonso

Ferrari

+32.627

2

03

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

+43.920

2

04

Nico Rosberg

Mercedes AMG

+51.155

2

05

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

+53.159

2

06

Felipe Massa

Ferrari

+63.877

3

07

Jenson Button

McLaren Mercedes

+83.354

2

08

Sergio Perez

McLaren Mercedes

+83.820

2

09

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

+84.261

2

10

Adrian Sutil

Force India Mercedes

+84.668

3

11

Pastor Maldonado

Williams Renault

+88.479

3

12

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

+97.894

2

13

Valtteri Bottas

Williams Renault

+105.161

3

14

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

+113.512

3

15

Mark Webber

Red Bull Renault

+ 1 lap

2

16

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

+ 1 lap

3

17

Max Chilton

Marussia Cosworth

+ 1 lap

3

18

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

+ 1 lap

4

19

Charles Pic

Caterham Renault

+ 1 lap

3

20

Paul di Resta

Force India Mercedes

+ 7 laps

2

21

Romain Grosjean

Lotus Renault

DNF

4

22

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

DNF

1

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre