KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Hamilton nyerte az első szabadedzést, Räikkönen nagyot bukott

Hamilton nyerte az első szabadedzést, Räikkönen nagyot bukott

motorsportal.hu  2013.10.04. 10:19


A Mercedes angolja sorozatban második alkalommal nyitott az élen egy versenyhétvégén, miközben Kimi Räikkönen alaposan összetörte a Lotusát az edzés legvégén.
 
Lewis Hamilton visszatért az élre a Koreai Nagydíj nyitóedzésén, 1:39,630-as körideje bő fél másodperccel bizonyult lassabbnak, mint a tavalyi első edzésen futott köre, amellyel akkor szintén az első helyen végzett. Külön érdemes megjegyezni, hogy Hamilton már viszonylag korán, még porosabb pályán futotta meg a fenti idejét, amelyet a gyakorlás végén Sebastian Vettel csak megközelíteni tudott.
 
Az edzés csattanóját tehát nem egy utolsó percben futott legjobb kör, hanem Kimi Räikkönen szolgáltatta, aki a kockás zászló meglengetésének pillanatában kicsúszott az utolsó kanyarkombinációban, és komolyan összetörte az új, hosszabb tengelytávú E21-esét. Ez már a második ütközés volt a reggeli edzésen, miután a Marussia pénteki versenyzője, Rodolfo González még a nap elején lekoccolta a falat a kocsi orrával, miután túl szélesen vette a 13-as kanyart.
 
A poros pálya és az utóbbi baleset miatt az érdemi munkát több mint fél óra elteltével kezdték csak meg a csapatok, és a forgalom később komoly gondokat okozott, ahogy mindenki próbálta befejezni a délelőtti programját. Mark Webber és Romain Grosjean idejét is kompromittálták a lassabban haladók.
 
Räikkönen mellett Felipe Massa járt a legrosszabbul, hiszen ő már az első körén bal első defektet kapott, és a szűkösen rendelkezésre álló gumiszettek miatt csak kevés kört tudott megtenni az edzés hátralévő részében.
 
A versenyzők végre kipróbálhatták az új, az első kanyar bukóterén átvezetett boxutcakijáratot is. Ennek az eleje, ahol elválik a régi megoldástól, meglepően hepe-hupásnak bizonyult.
 

01

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:39.630

 

20

02

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:39.667

+0.037

20

03

Mark Webber

Red Bull Renault

1:39.816

+0.186

19

04

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:40.117

+0.487

20

05

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:40.217

+0.585

22

06

Fernando Alonso

Ferrari

1:40.374

+0.744

18

07

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:40.396

+0.766

19

08

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:40.677

+1.047

15

09

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:40.860

+1.230

20

10

Felipe Massa

Ferrari

1:40.880

+1.250

13

11

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:40.899

+1.269

20

12

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:41.432

+1.802

18

13

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:41.482

+1.852

22

14

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:41.626

+1.996

21

15

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:41.924

+2.294

19

16

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:42.002

+2.372

20

17

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:42.043

+2.413

18

18

James Calado

Force India Mercedes

1:43.008

+3.378

21

19

Charles Pic

Caterham Renault

1:43.650

+4.030

20

20

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:43.883

+4.253

19

21

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:44.100

+4.470

14

22

Rodolfo Gonzalez

Marussia Cosworth

1:46.810

+7.180

10

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.