KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Dél-Koreában is Vettelé a pole!

Dél-Koreában is Vettelé a pole!

motorsportal.hu  2013.10.05. 12:24


Sebastian Vettel meggyőző módon szerezte meg pályafutása 42. pole pozícióját. Lewis Hamilton csatlakozhat hozzá az első sorban a rajtrácson.
 
A németnek be sem kellett fejeznie az utolsó gyorskörét, miután már mindenki mást leintettek, neki pedig az első mért ideje is elég volt a pole-hoz, amit sorozatban harmadszor zsebelt be. Lewis Hamilton az utolsó pillanatban javított egy helyet, megelőzve Mark Webbert a második pozícióért. Az ausztrál így a tízhelyes rajtbüntetésével is számolva a 13. rajtkockából indulhat vasárnap.
 
Az időmérő kezdetére már megérkeztek a felhők a pálya fölé, de csapadék még nem hullott belőlük.
 
A Q1-ben a menetrendszerűen kieső Caterhameken és Marussiákon kívül a két Williams számára is befejeződött a körözés. Valtteri Bottas és Pastor Maldonado komoly hátránnyal végeztek a 17-18. helyeken. Az etap talán legfontosabb momentuma Nico Rosberg nevéhez fűződik, aki lassú defektet kapott az egyedüliként használni szándékozott közepes keverékű szettjét, így kénytelen volt már ekkor elhasználni egy garnitúra szuperlágyat – csak Hamilton, Vettel, Webber és Romain Grosjean úszta meg közepeseken.
 
A második etap már sokkal szorosabban alakult, amikor is Felipe Massát és Jenson Buttont szűk 0,1 másodperc választotta el a 9. és a 12. helyen. Köztük Esteban Gutiérrez még befért, Sergio Pérez viszont – bár most, amikor igazán számított, a hétvége során először előzte Buttont – már nem. Rajtuk kívül a formájukat továbbra sem találó két Toro Rosso és a két Force India búcsúzott.
 
A Q3 során a két Red Bull és a két Mercedes mellett Romain Grosjean futott két gyorskört, a többiek egyszer látogattak csak ki a pályára. Vettel már az első pengeváltások során az élre állt, és bár Hamilton a második körével legalább a második helyet elcsente Webber elől, a pole-t nem sikerült megszereznie. Grosjean végül eről felül teljesítve legyőzte Rosberget a másik Mercedesben, az időmérő vesztese pedig egyértelműen Räikkönen, aki csak a 10. lett.
 

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:38.683

1:37.569

1:37.202

02

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:38.574

1:37.824

1:37.420

03

Mark Webber

Red Bull Renault

1:39.138

1:37.840

1:37.464

04

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:39.065

1:38.076

1:37.531

05

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:38.418

1:38.031

1:37.679

06

Fernando Alonso

Ferrari

1:38.520

1:37.978

1:38.038

07

Felipe Massa

Ferrari

1:38.884

1:38.295

1:38.223

08

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:38.427

1:37.913

1:38.237

09

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:38.725

1:38.327

1:38.405

10

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:38.341

1:38.181

1:38.822

11

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:39.049

1:38.362

 

12

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:38.882

1:38.365

 

13

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:38.525

1:38.417

 

14

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:38.988

1.38.431

 

15

Paul di Resta

Force India Mercedes

1:39.185

1:38.718

 

16

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:39.075

1.38.781

 

17

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:39.470

   

18

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:39.987

   

19

Charles Pic

Caterham Renault

1:40.864

   

20

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:40.871

   

21

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:41.169

   

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:41.322

 

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre