KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Vettelé az első edzés Indiában

Vettelé az első edzés Indiában

motorsportal.hu  2013.10.25. 11:46


A bajnoki cím várományosa Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az Indiai Nagydíj első szabadedzésén, miközben Fernando Alonso váltóhibával küszködött.
A Red Bull első számú versenyzője 1:26,683-as idővel, a tavalyi első edzés legjobb idejénél jóval tempósabban ért körbe az indiai pályán, ami az első helyet jelentette számára péntek délelőtt. Csapattársa, Mark Webber a rendkívüli mértékben felgumizódó pályát kihasználva az edzés utolsó perceiben felzárkózott mögé a második helyre.
 
Vettel egyetlen talpon maradt ellenfele a világbajnokságban, Fernando Alonso technikai problémába ütközött, amikor az edzés derekán hirtelen meghibásodott a sebességváltója. „Felváltottam hetedikbe, de a kocsi visszaugrott üresbe” – kommentálta az esetet a kétszeres világbajnok a rádión. Mivel azonban a váltót vélhetően egyébként is kicserélték volna az „éles” bevetésre szombaton, ezért a spanyol elkerülheti az öthelyes rajtbüntetést.
 
A két Red Bullt a mercedeses Nico Rosberg a harmadik, csapattársa Lewis Hamilton az ötödik pozícióban követte, közrefogva a Lotus francia versenyzőjét, Romain Grosjeant.
 
A fél szemmel 2014-re tekintve különleges beállításokkal kísérletezgető Jenson Button végül szinte ugyanazt azt időt futotta, mint csapattársa, Sergio Pérez, aki az edzés első húsz percében gyakorlatilag egyedül körözött a pályán. A McLaren duója a 6-7. helyen zárt.
 
A poros és piszkos ringen sok volt a megcsúszás és megpördülés – a leglátványosabbakat Pastor Maldonado és a Force Indiában Paul di Resta helyére beugró James Calado mutatta be.
 
 

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:26.683

 

24

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:26.871

+0.188

17

03

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:26.899

+0.216

23

04

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.990

+0.307

20

06

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:27.227

+0.544

21

07

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:27.335

+0.652

23

08

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:27.416

+0.733

23

09

Felipe Massa

Ferrari

1:27.692

+1.009

21

09

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:27.770

+1.087

19

10

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:27.800

+1.117

23

11

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:28.035

+1.352

25

12

Fernando Alonso

Ferrari

1:28.214

+1.531

6

13

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:28.336

+1.653

18

14

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:28.342

+1.659

21

15

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:28.468

+1.785

20

16

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:28.538

+1.855

18

17

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:28.730

+2.047

18

18

James Calado

Force India Mercedes

1:29.197

+2.514

22

19

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:29.413

+2.760

24

20

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:29.560

+2.877

20

21

Charles Pic

Caterham Renault

1:30.026

+3.343

23

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:30.471

+3.788

17

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.