KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Vettel délután is utolérhetetlen volt Indiában

Vettel délután is utolérhetetlen volt Indiában

motorsportal.hu  2013.10.26. 09:08


Sebastian Vettel mindkét pénteki gyakorláson a leggyorsabb volt; csapattársa, Mark Webber mindkétszer a második helyen végzett.
 
A Red Bull német világbajnoka azok után végzett az élen délután, hogy az edzés közepén utasították: ne használja a KERS-t. Akármi is volt a rádióüzenet oka, később vélhetően rendelkezésére állt az egység energiája, hiszen ismét a szokásos néhány tizedes előnnyel verte a második helyen végző csapattársát.
Az energiaital-gyárosok azt követően léptek el meggyőzően a többiektől, hogy feltették a lágy keverékű abroncsokat – jóllehet tele tankkal ők szenvedtek rajtuk az egyik legjobban.
 
Számos más versenyzőnek is láthatóan meggyűlt a baja a Pirellikkel: a bal első kerekekről Nico Hülkenberg, Lewis Hamilton és mások kocsiján foszlányokban vált le a felhólyagosodott lágy keverékű gumi, ám a defektet szerencsére sikerült elkerülniük.
 
Nem úgy a Williams venezuelai versenyzőjének, Pastor Maldonadónak, igaz neki sajátos okból. Jobb első kerékagya a kivezető körén egyszer csak elkezdett szikrákat vetni, levált róla a kerékanya, végül pedig – alig néhány méterre a boxutcától – a gumija is defektes lett. Ez sorozatban a második alkalom, hogy egy Williamsen meghibásodik a kerékrögzítés, mint ismeretes, a suzukai kerékleválást az FIA két hete 50 ezer eurós pénzbírsággal honorálta.
 
Fernando Alonso váltóhibájának ügye is újabb fordulatot vett péntek délután: a spanyol sebességváltóját meg tudták javítani a Ferrari szerelői, így azzal körözött a második edzésen is (ezúttal probléma nélkül), ám némi aggodalomra ad okot, hogy a bizonytalankodó egység állítólag mégis a versenyre szánt darab, mivel a csapat a szokásostól eltérően ezúttal már pénteken is ezt használta. Alonso a korábban elvesztegetett idő fényében előkelőnek mondható ötödik helyen zárt.
 

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:25.722

 

35

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:26.011

+0.289

38

03

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.220

+0.498

36

04

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:26.399

+0.677

36

05

Fernando Alonso

Ferrari

1:26.430

+0.708

39

06

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:26.582

+0.860

40

07

Felipe Massa

Ferrari

1:26.601

+0.879

41

08

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:26.632

+0.910

32

09

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:26.857

+1.135

40

10

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:26.972

+1.250

39

11

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:27.304

+1.582

17

12

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:27.375

+1.653

36

13

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:27.429

+1.707

31

14

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:27.491

+1.769

40

15

Paul Di Resta

Force India Mercedes

1:27.608

+1.886

38

16

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:27.720

+1.998

23

17

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:27.949

+2.227

34

18

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:28.431

+2.709

30

19

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:28.692

+2.970

39

20

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:28.799

+3.077

32

21

Charles Pic

Caterham Renault

1:29.366

+3.644

37

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:30.164

+4.442

27

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre