KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Räikkönen ismét hibázott

Romain Grosjean ismét legyőzte Kimi Räikkönent az időmérő edzésen. A francia versenyző Szuzukában a negyedik rajthelyet szerezte meg, miközben hibázó finn kollégája csak kilencedik lett.
A Lotus két versenyzője között 0,3 másodperc volt a különbség, ami azt jelenti, hogy tovább folytatódik a Magyar Nagydíj óta tartó tendencia csapaton belül: Grosjean sorozatban harmadszor, az elmúlt hat alkalomból ötödszörre veri meg világbajnok csapattársát szombaton. Grosjean ennek megfelelően bizakodva várja a futamot, melyen fő célja a Mercedes legyőzése lesz.
 
Räikkönen mindeközben dél-koreai hétvégéjét másolja: ahogyan egy hete, most is egy kicsúszással kezdte pénteken, majd az időmérőn Jongnamhoz hasonlóan most is hibát vétett leggyorsabb körében – így csak 9. lett. 2007 bajnoka tegnap még bizakodva beszélt arról, hogy reményei szerint erősebbek lesznek egy körön – ám az újabb gyengébb rajtpozíció így sem aggasztja túlságosan. „Az autómat sokkal jobbnak éreztem itt, mint az előző helyszíneken – még akkor is, ha most nem kerültem jobb pozícióba a holnapi verseny rajtrácsán. Kisebb hibát követtem el az utolsó körömben, ami némi időveszteséggel járt, és mivel itt igen szoros a csata, így sok pozíciót veszíthetsz egy ilyen hibával. Meglátjuk, mi lesz a versenyen, de az autó sokkal jobb ezen a hétvégén, így a rajthelyezésem nem tragédia” – mondta .Räikkönen, aki mindössze 0,04 másodperccel maradt el a hetedik Nico Hülkenbergtől.
 
Az istálló műveleti mérnöke, Alan Permane örül annak, hogy mindkét versenyzője elégedett az E21-gyel, szerinte ezúttal a keményebb gumik sem okoznak nekik problémát a versenyen. „Miután pénteken időt veszítettünk, ma délelőtt is készültünk a futamra, és próbáltunk némi extrateljesítményt találni – különösen a keményebb keveréken. Most mindkét gumin jók vagyunk. Igen, tegnap küszködtünk a kemény gumin, de sokat változtattunk a beállításokon, ami hatékony volt. mindkét versenyző sokkal elégedettebb az autójával. Azt mondják, jó idő lesz holnap, de a szél hasonló irányból fúj majd, mint ma – talán kevésbé erősen. Ennek tudatában magabiztosan várjuk a folytatást, jó a stratégiánk, jó eredményre számítunk” – fogalmazott a szakember.
(motorsportal.hu)
 
 
2013.10.13. 12:25, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG