A 2007-es esztendő világbajnoka a Lotus hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában beszélt az indiai versenypályáról, a tavalyi megmérettetésen szerzett tapasztalatairól, a Japán Nagydíj nehézségeiről és arról, hogy a következő versenyen mire lesz szükséges, ha ismét dobogóra szeretne állni…
Mi a véleményed az indiai pályáról?
Ez egy nagyon érdekes pálya, és azt hiszem, hogy a modernek közül egyértelműen a jobbak közé sorolható. Szerintem nagyon hasonlít a dél-koreaira, hiszen ezt is hosszú egyenesek, nem túl nehéz kanyarok és kemény féktávok alkotják. Nem tartom annyira technikásnak, mint a dél-koreait, de ez is egy egész jó helyszín. Tavaly jártam itt először, de mindig jó olyan különleges helyekre utazni, mint India. A helyszín tökéletesen megfelel arra, hogy nagyon gyorsan menj egy igazán erős autóval, és ha ez megvan, akkor mindenkit lehagyhatsz!
Milyen volt az első, és az eddigi egyetlen indiai versenyed?
Jó volt, de lehetett volna sokkal jobb is! Tavaly folyamatosan küzdöttünk a tapadással, és az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy az időmérő előtt módosítottunk a beállításokon. Sajnos ezen már vasárnap sem változtathattunk sokat. A tempónk ugyan megvolt ahhoz, hogy a legjobb helyezésekért harcoljunk, a forgalom azonban folyamatosan keresztbe tett nekünk. Mindig beragadtam egy lassabb autó mögé, előzni pedig nagyon nehéz volt. Emlékszem, hogy szinte végig Felipe mögött mentem, és azt néztem, hol tudok előzni. Szóval, nem volt ideális a helyzet.
Szétnéztél Indiában?
Nem, hiszen a versenyhétvégéken jóformán csak a paddock és a hotel között mozgunk, India pedig egy hatalmas ország, több idő kellene, ahhoz, hogy szétnézzek. Az indiai kaját azonban imádom, szóval ezt a részét élvezem a hétvégének!
Küzdelmes volt a Japán Nagydíj?
Inkább azt mondanám, hogy egy teljesen átlagos verseny volt. Sajnos a startom nagyon rosszul sikerült, mert kipörögtek a kerekeim, így sok pozíciót veszítettem, később azonban vissza tudtam szerezni párat. Sajnos sokat küzdöttem a forgalommal, szóval a helyzet nem volt túl ideális, de legalább gyűjtöttem egy-két pontot.
Szuzukában azt mondtad, hogy az autó sokat fejlődött, ez jó jel a folytatásra nézve?
Az autó végig nagyon jónak tűnt, és mostanában egyébként is rengeteget fejlődtünk, de még mindig nem olyan, amilyennek lennie kellene. Úgy érzem, hogy még mindig küzdünk az alulkormányzottsággal, amit sajnos nem kedvelek. A futamon nagyon nehéz volt megmutatni, hogy mire is képes ez az autó valójában, hiszen sokáig forgalomban voltam, azaz beragadtam a lassabb autók mögé. Az utolsó kiállás után azonban, amikor végre tiszta volt a levegő sokkal gyorsabb tudtam lenni, és akkor nagyon elégedett voltam az autó viselkedésével.
Pár fantasztikus előzést is bemutattál…
Sajnos ez, hogy folyamatosan küzdened kell, benne van a pakliban, amikor nem tudsz jól teljesíteni az időmérőn, ilyenkor ugyanis vasárnap kell orvosolnod a problémát. Szuzukában nem könnyű előzni, az autónk pedig nem volt elég gyors az egyenesben, szóval ez még nehezebbé tette a dolgot, de igen, sikerült végrehajtanom pár manővert, ami fontos az ilyen gyenge kezdés után. Nicót például a sikánban sikerült megközelítenem, és ennek köszönhettem az előzést. Mindent megettünk, amit megtehettünk.
Mi a célod az Indiai Nagydíjra?
Remélem, hogy végre lesz egy jó időmérőnk, az előző öt kvalifikáció ugyanis borzalmas volt. Nagyon nehéz verseny várhat ránk, ha ismét gyenge lesz a szombati teljesítmény. Persze ismét mindent megteszünk a sikerért, sőt, ha jó lesz az időmérő, akkor vasárnap harcolhatunk egy jót.
(motorsportal.hu)