KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Aki már ismeretlenül kivívta Schumacher elismerését – Räikkönen debütálása

Csütörtökön ünnepelte 34. születésnapját 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen. A finn versenyző immáron majd másfél évtizede meghatározó alakja a Forma–1-nek – köszönhetően tehetségének, valamint sajátos személyiségének, ami miatt milliók rajonganak érte világszerte. Hogy sikeres lesz, tulajdonképpen már F1-es debütálása pillanatában biztossá vált: e két tulajdonságával ugyanis már akkoriban kitűnt a mezőnyből. A szakíró Dimitrisz Papadopulosz a finn MTV3 honlapján nemrég időutazásra hívta olvasóit, s a finn első versenymérnökének, Jacky Eeckelaert-nak segítségével idézte fel Räikkönen első F1-es tesztjét és versenyét.
 
Az egész egy másik finn döntésével kezdődött. A Sauber akkori versenyzője, Mika Salo 2000 közepén úgy döntött, a Forma–1-es debütálásra készülő gyári Toyota csapathoz csatlakozik, így a Saubernek új versenyzőre volt szüksége. Felkeresték hát a szemtelenül fiatal Jenson Buttont abban az évben a Forma–1-be segítő testvérpárt, Steve és David Robertsont, abban a reményben, hogy a Williamstől Juan-Pablo Montoya érkezése miatt távozni kényszerülő angol esetleg elérhető. Miután Buttont azonban a Renault akkorra már elhappolta, a menedzser testvérpár egy másik fiatalt ajánlott a svájciak figyelmébe: Kimi Räikkönent. „Ez a fiú ugyanolyan jó, mint Button, csak más karakter. Nagyon erős karakter, mivel mindent magának köszönhet, nincs mögötte támogató. Nagyon elhivatott” – mondták. Miután a Saubernek ekkor már szerződése volt a következő évre Nick Heidfelddel, úgy érezték, érdemes megkockáztatni, hogy másik autójukat egy fiatal tehetségnek adják…
 
Már az első teszt meghozta az elismerést
Kimi Räikkönen élete első F1-es tesztjére 2000. szeptember 12-én került sor egy Sauber C19-es volánja mögött, az olaszországi Mugellóban. A háromnapos gyakorláson rajta kívül a másik Sauber-versenyző, Pedro Diniz, a két ferraris, Michael Schumacher és Luca Badoer, valamint a McLaren akkori tesztversenyzője, Olivier Panis volt jelen. Miután a Forma–Renault-ból érkező Räikkönen még nem volt teljesen felkészülve fizikálisan a Forma–1-es terhelésre, a csapat úgy döntött, rövid, ötkörös etapokra küldik ki őt minden órában – nehogy gond legyen a nyakizmával. Az ismeretlen finn első napján 29 kört tett meg, legjobb ideje 2,5 másodperccel maradt el Pedro Diniz idejétől. A csapat akkori versenymérnöke, Jacky Eeckelaert a telemetriai adatok alapján a nap végén kiszámolta, a második napra Räikkönen akár másfél másodpercet is javulhat.
 
A finn ehhez képest majd’ három másodpercet faragott idejéből… A csapat javaslatára Räikkönen változtatott vezetési stílusán, máshol fékezett, másként kanyarodott, s máris jelentőset lépet előre. Olyannyira, hogy a Mugellóban szintén köröző Michael Schumacher figyelmét is felkeltette. „Úgy ismerheted fel legkönnyebben a jó versenyzőt, ha mögötte haladsz, és figyeled őt. És ha Schumacher azt kérdezi, »Kivel teszteltek itt?«, az már jó jel. Amikor mondtam, hogy Kimi Räikkönennel, Schumacher azt felelte: »Nagyon gyors lehet, nagyon gyors!«” – emlékszik vissza Eeckelaert.
 
Räikkönen végül nem csak a címvédő bajnokot győzte meg. Habár a csapatfőnök Peter Sauber elsőre inkább csak tesztversenyzőnek akarta alkalmazni őt, Eeckelaert szerette volna, ha állandó státust kap a csapatnál. Így aztán két hét múlva újabb teszt következett. „Kimi első tesztjét követően volt még egy tesztünk. Akkoriban a Red Bull a Sauber szponzora volt, és Dietrich Mateschitz mindenáron azt akarta, hogy a csapat Enrique Bernoldit szerződtesse. Bernoldi gyors versenyző volt, de én Kimiben nem csupán a gyorsaságot láttam, az elhatározást is. Úgy éreztem, Kimi jobb választás lenne, mint Bernoldi, ezért hát szerveztünk még egy tesztet Mugellóban Kimivel és Bernoldival. Bár a köridők terén nagy volt a hasonlóság, azt kértem tőlük, hogy csináljanak tíz mért körből álló etapokat, ezek terén pedig már látszódott a különbség. Enrique egy bizonyos idő után következetlenné vált, míg Kimi egyáltalán nem. Úgy ment, mint az óramű. Ezt követően egyértelmű volt, melyik versenyzőt választjuk” – mondja a svájci.
 
Miféle lustaság?
Miután a Sauber kiválasztotta Räikkönent, arra törekedtek, hogy minél többet vezethesse az autójukat. „Ahhoz, hogy a Forma–1-ben nyerni tudj, nem elég húsz-harminc perceket vezetni. Ez nem olyan, mint a gokart vagy a Forma–Renault, az F1-es verseny másfél óráig tart legalább. Akkoriban még volt tankolás, így a tervünk az volt, hogy a kiállás előtt húsz köröket fusson. A tél folyamán végig erre fókuszáltunk, tartottuk magunkat a húszkörös ötletünkhöz” – mesélte a felkészülésről Eeckelaert.
 
Räikkönennek intenzív felkészülési programon kellett részt vennie első F1-es szezonját megelőzően, a csapat fizikoterapeutája, a korábban Ayrton Sennával is dolgozó Josef Leberer igyekezett minél fittebbé tenni a fiatal versenyzőt, felépíteni izomzatát – s a munka során ismét csak kiderült, Räikkönen valóban kellően elhivatott: az előírt gyakorlatokból általában dupla adagot teljesített. És a pályán kívül is hasonló eltökéltség jellemezte. „A tesztnapok délután ötig tartottak, de volt olyan alkalom, hogy már negyvenöt perccel korábban befejeztük a munkát. A versenyzők többsége ilyenkor visszatért a motorhome-ba, de Kimi nem. Ő odajött hozzám, és azt kérdezte, mehetne-e még egy hosszú etapot. Fizikálisan nagyon rövid idő alatt nagyon erős lett. Számos dolgot megtanult, és csakis a győzelem érdekelte” – mondta a volt versenymérnök.
 
„De öten is megvertek…”
A valódi debütálás ideje aztán 2001. március 2-án jött el, az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésével. Az első két edzésen egy másodperccel maradt el Heidfeldtől, a harmadik gyakorlás során csupán három kört tudott teljesíteni, ám az időmérő előtti utolsó edzésen (akkor még négy szabadedzést tartottak) viszont sikerült megelőznie a németet. Räikkönen élete első időmérőjén aztán a 13. helyre kvalifikálta magát, kevesebb mint 0,4 másodperccel maradt el a csapattárstól, aki 10. lett.
A vasárnapi verseny előtt aztán kisebb meglepetés érte a csapatot: öt perccel a bokszutca nyitása előtt Räikkönen még nem volt a Sauber-garázsban… „Öt perc volt még hátra a bokszutca nyitásáig, Kimi pedig sehol. Nem is találtuk őt! Elmentünk megnézni a motorhome-ba is, ahol aztán rátaláltunk: aludt. Ő így kapcsolódott ki, még élete első F1-es versenye előtt is! »Hogy micsoda? Már itt az idő? Megyek, megyek!« – mondta ekkor. Tökéletesen ura volt a helyzetnek” – emlékszik a híres történetre Eeckelaert.
 
„A verseny előtt azt tanácsoltam neki, nyomja az utolsó körig. Még ha nem vagy pontszerző, akkor is nagyon fontos, hogy nyomd. Mivel a verseny után mindig szétszedtük az autót, hogy ellenőrizzük, és lássuk, mely részek nem stimmelnek, mit kell újratervezni, muszáj volt folyamatosan terhelni azt, hogy minden simán menjen a következő futamon. Ha valami elromlik a futam vége előtt, újra kell terveznünk a kérdéses elemet” – magyarázta a szakember.
 
Räikkönen végül mindent bele is adott, s a hetedik pozícióban intette le a kockás zászló. Aztán a futam után kiderült: Olivier Panis és Jos Verstappen korábban sárga zászló mellett előzött, így miután megbüntették őket, az eredetileg negyedik Panis Räikkönen mögé került, s a finn máris megszerezte élete első F1-es pontját! Mindezt a sportág történetében nem sokan mondhatják el magukról. „És mindez annak eredménye volt, hogy az utolsó körig keményen nyomta, így a végén olyan közel volt a többiekhez, hogy a büntetéssel előrébb kerülhetett – mondja Eeckelaert. – A verseny után megkérdeztem tőle: »Nos, mit szólsz? Első F1-es futamodon máris pontot szereztél!« Ő pedig mindenféle érzelem nélkül rám nézett, és csak annyit mondott: »De öten is megvertek.«”
(motorsportal.hu)
2013.10.21. 17:50, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak