Räikkönen rekorddöntés előtt
Hamarosan hivatalosan is Kimi Räikkönen lehet az előzések királya a Forma–1-ben. Miközben a finn versenyző idén mindenkinél többet előzött, hamarosan övé lehet az egy idényben bemutatott legtöbb előzés rekordja is.
A Turun Sanomat a Forix statisztikája hivatkozva azt írja, a jelenlegi rekordot három világbajnok, Niki Lauda, Michael Schumacher és Sebastian Vettel tartja – egyaránt hatvan-hatvan szezonon belül bemutatott előzéssel. Az osztrákok háromszoros világbajnoka még 1984-es bajnoki szezonjában érte el ezt a rekordot a McLarennel, Schumacher a hullámvölgyektől sem mentes 2003-ban csatlakozott hozzá, míg Sebastian Vettel tavaly állította be kettejük csúcsát.
Kimi Räikkönen viszont akár már Indiában túlszárnyalhatja mindhármukat. A finn jelenleg53 előzésnél tart a 2013-as szezonban, tehát már csak nyolc pozíciócserére van szüksége ahhoz, egyedüli rekorderré váljon. A finn a jelenlegi mezőny egyetlen tagja, aki minden futamon képes volt előzni – legtöbbször (hétszer) Kínában és Olaszországban.
Mindez ugyanakkor egyfajta kritika is a finn számára, hiszen ennyi előzést bemutatni leginkább amiatt kénytelen, mert az időmérőkön nem teljesít jól (átlagos helyezése a 7-8. pozíció). Az összevetést ráadásul megnehezíti, hogy míg Lauda és Schumacher idejében nem voltak az előzést segítő eszközök, addig Vettel és Räikkönen esetében a DRS és a KERS is komoly segítséget jelent a versenyzőknek.
2007 bajnoka a finn Turun Sanomatnak elárulta, nincs titka, az előzéseket nem lehet tervezni, azok minden esetben spontán jönnek. „Összességében az előzési lehetőség mindig hirtelen jön, így folyamatosan készen kell legyél arra, hogy reagálni tudj. Mindig meg kell próbálnod, ha sikerül, ha nem. A lehetőség olykor megadatik, máskor nem. Sok minden függ az autódtól is, illetve attól, a másik fél hibázik-e. Egyes helyeken lehetetlen előzni. Tavaly Indiában például képtelen voltam túljutni Felipe Massán, ami igazán bosszantó tud lenni” – mondta Räikkönen.
(motorsportal.hu)
|