KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Räikkönen Abu-Dzabiról: Közel van a szálloda, ez nagyon jó!

Kimi Räikkönen nemrég a Lotus hivatalos honalapjának adott nyilatkozatában beszélt az Abu-Dzabi Nagydíj helyszínéről, magáról a versenyről, emlékeiről, terveiről és arról, hogy miért tartja különösen unalmasnak eddigi utolsó ferraris futamát...
 
Milyen érzésekkel térsz vissza tavalyi futamgyőzelmed helyszínére?
Ugyanúgy állok hozzá, mint az összes többi versenyhez. Tavaly nagyon jó eredményt értem el ezen a pályán, de az első itteni futamom, a 2009-es nagyon unalmas volt. Természetesen idén is szeretnék jól szerepelni, azt azonban, hogy mennyire leszel versenyképes, csak akkor tudod meg, amikor már pályára léptél.
 
Mit gondolsz magáról a létesítményről?
Ez egy nagyszerű hely! A pálya mellett van egy nagy szórakoztatóközpont, és a kikötőben horgonyzó hajók is igen látványosak. Általában mindig rengeteg szenvedélyes rajongó látogat ide, és a szálloda is roppant közel van a pályához, ezt például nagyon szeretem benne. Magát az aszfaltcsíkot is kedvelem, hiszen korábban jó eredményeket értünk el rajta.
 
Van valami, amit kedvelsz magában Abu-Dzabiban?
Szeretem az itteni időzónát. Nagyon barátságos! Ezen a helyszínen ugyanis mindent a megszokott módon tesztel, azaz a szokásos időben ébredsz és mindent a megszokott időrendben végzel. Azt is nagyon szeretem még, hogy olyan későn indul a futam.
 
Mi a véleményed a pályáról?
A létesítmény, és a környezet szerintem felülmúlhatatlan! A pálya vonalvezetése miatt az előzése igazi kihívást jelent ezen a helyszínen. Éppen ezért az időmérő edzésen nagyon jól kell teljesítened, ha sikeresen akarsz szerepelni. Van néhány kanyar, ahol sok leszorítóerőre van szükséged és nem kevés tapadásra, sőt az sem árt, ha maximálisan kihasználod a kerékvetőket. Tipikusan olyan pálya, ahol nagyon sok részletnek kell összeállnia egy hétvégén. Amikor ez összejön, akkor nagyon jó itt versenyezni. Volt már itt egy nagyon unalmas versenyem, amikor beragadtam a középmezőnybe, és volt egy nagyszerű, amikor az élen csatázhattam. Szerintem egyértelmű, hogy melyiket kedvelem!
 
Szóval, a 2009-es futam nem tartozik a kedvenceid közé?
Az egy unalmas verseny volt. Végig a középmezőnyben voltam, és végül tizenkettedik lettem, de semmit sem tudtam tenni ez ellen. Az ilyen versenyek nem a legjobbak…
 
Milyen érzés volt tavaly megszerezni pályafutásod tizenkilencedik győzelmét?
Nagyon boldog voltam a csapat miatt, persze magam miatt is, de elsősorban tényleg az alakulat miatt, és azok miatt a srácok miatt, akik Enstone-ban dolgoznak. Elég nehéz szezon volt, szóval mindenki rászolgált a győzelemre. Nekem csak egy újabb győzelem volt a listán, de nagyszerű volt azoknak, akik folyamatosan támogattak engem és a csapatot is. Persze örültem, hiszen azelőtt elég régen nyertem már, viszont a régebbi győzelmek is ilyenek voltak. Nem a legjobb autóval versenyeztünk, de harcoltunk és végül sikerült nyernünk!
 
Az esti verseny befolyásolja a felkészülésed?
Mivel később startolunk, így értelemszerűen később kell felkelnem. A körülmények változása természetesen különleges és egy egészen egyedi kihívás, olyannal ugyanis sehol máshol sem találkozunk, hogy egy futam napsütésben kezdődjön és a lámpák fényénél érjen véget. Ez különleges, de egyben érdekes és látványos is. A szurkolók szemszögéből is.
 
Többször produkáltál látványos felzárkózást, a Forma-1-ben mi a titka az előzésnek?
Nem szabad tervezni az ilyesmit. Rengeteg lehetőség hirtelen érkezik és ott, abban a pillanatban kell megragadnod. Ez néha sikerül, néha pedig nem. Mostanság sokáig kell várni valaki mögött, hogy végre elszánd magad az előzésre, néha pedig azt kell kivárni, hogy elfogyjanak a gumiabroncsai, és akkor lecsaphatsz a lehetőségre, azaz előzhetsz!
 
Milyen volt az Indiai Nagydíj?
Különleges stratégiát választottunk, hiszen csak egyszer cseréltünk kereket, de ez ezúttal nem jött be, igaz a kései második kiállással, amit a futam közben iktattunk be, semmit sem veszítettünk azokhoz képest, akik egyébként is kétszer voltak a bokszban. Sajnos a versenyen fékproblémáim voltak, ami a forgalomban a túlmelegedés miatt még rosszabb lett, így nem tudtam eleget előzni.
 
Mi a cél a hétvégi futamra?
Jó lenne egy olyan futam, mint a tavaly, egy a 2009-eshez hasonló viszont nagyon nem!
(motorsportal.hu)

"Räikkönennel még senki sem beszélt így!"   

 

2013.10.31. 16:42, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak