KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Lopez: Räikkönent sokszor félreértik – továbbra is barátok vagyunk

A csütörtöki médiaesemények kihagyása után, pénteken reggel Kimi Räikkönen megérkezett az abu-dzabi paddockba. Noha F1-es berkekben azt suttogták, a finn amiatt hagyta ki a csütörtöki napot, mert végleg elmérgesedett kapcsolata a Lotusszal, a csapat egy a tulajdonossal készített interjút tett közzé honlapján, amelyben Gerard Lopez arról beszélt, a két fél viszonya továbbra is jó.
 
Miután Räikkönen csak egy későbbi időpontban indult el Abu-Dzabiba svájci otthonából, csapata csütörtökön arról tájékoztatta a média munkatársait, hogy a finn kihagyja a szokásos sajtótájékoztatójukat. Noha Enstone szerint erre amiatt került sor, mert 2007 bajnoka Indiából hazaérkezve a lehető legtöbbet akart pihenni, a paddockban az a hír járta, a Räikkönen és a Lotus között a múlt hétvégi rádiós veszekedés, valamint a korábbi ellentétek (a fizetés késése, csapatváltás) odáig vezettek, hogy a finn azt is fontolóra vette, rajthoz álljon-e egyáltalán Abu-Dzabiban.
A Lotus pénteken aztán egy interjút tett közzé a csapat többségi tulajdonosával, Gerard Lopezzel, aki cáfolta, hogy bármi is megváltozott volna a kapcsolatukban. 
 
„Többet beszélgetek Kimivel, mint azt a legtöbben gondolnák, de csak ritkán a Forma–1-ről. Természetesen sok szó esett a közte és Alan Permane között lezajlott vitáról, amely a verseny hevében alakult ki, de ez csupán pár másodperc a kétéves kapcsolatunkból. Persze nem ez volt a legszebb pár másodpercünk, de meg kell értenünk, hogy mindenki szenvedélyesen beleéli magát a versenyzésbe, ezért olykor megtörténhet ilyesmi” – magyarázta a luxemburgi.
 
„Én úgy látom, Kimit gyakran félreértik. Ő alapvetően beszédes és barátságos fickó. Sajnos az emberek viszont mindig vitát akarnak látni. Már megbeszéltük, hogy Kimi a Ferrarit választotta, és ez egy egyenes beszélgetés volt. Tényszerű, de érzelmes is, még ha ezt így furcsa is kimondani, ő nagyon humánus volt. Ez az egész ’Jégember’ dolog csak a pályán érvényesül, ahol valóban hideg fejjel gondolkodik. A valóságban viszont nagyon is kommunikatív fickó, és ezalatt a két év alatt barátok lettünk, ami a Forma–1-ben elég nehéz.”
 
Lopez tagadta, hogy a tény, miszerint Räikkönen 2014-re a Ferrarit választotta a Lotus helyett, megváltoztatta volna kapcsolatukat. „Sokáig megvolt az esélyünk, hogy megtartsuk őt, de nem tudtuk tartani a határidőket – illetve megfelelő ajánlatot tenni –, amire a Ferrari viszont képes volt. Szomorú lettem, amikor kiderült, elhagy minket. Amikor leszerződtettük, sokat kritizáltak minket, sokan nem hittek benne. Voltak viszont olyanok is, akik hitték, hogy még mindig a régi, még mindig a Forma–1 egyik legjobbja, de sokan valóban nem gondolták, hogy képes lesz erre, mert túlsúlyos, és hasonlók. Mi viszont hittünk benne, és ő igazolt is minket. Csakis annak a sok pontnak köszönhetjük, hogy még harcban állunk a bajnokság második helyéért, amiket Kimi szerzett nekünk. Mindent elkövetünk azért, hogy egészen a Brazil Nagydíj leintéséig harcban lehessünk” – fogalmazott az üzletember.
 
Majd részletesen beszélt arról is, mi mindent köszönhet a Lotus finn bajnokának. „Az első, amit neki köszönhetünk, hogy érkezésével a csapat már nem kereshetett kifogásokat. Tudtuk, hogy most már miénk a Forma–1 egyik legjobb versenyzője, és ennek eredményeként nem volt kérdés, hogy mire képes az autó. Kimi lett a viszonyítási pont. Ezzel mindannyian meggyőződhettünk arról, milyen autót építettünk, milyenek lettek a fejlesztések, és hogy a pályán mindent kihozunk belőlük. Ez nagyon motiváló az egész csapat számára, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a munkánknak végül a pályán is meglesz az eredménye.”
 
„A második dolog, hogy jól illett ahhoz a szemléletmódhoz, amit képviselünk. A motorsport csúcsán vagyunk, egy nagyon komoly csapatként, de attól, hogy a Forma–1 egyfajta elitklub, még nincs akadálya annak, hogy lazák legyünk – persze nem a teljesítmény és a fejlesztések terén. Mi nem vagyunk olyan vegytiszta csapat, mint mások, ezért ő éppen illett közénk. Tökéletesen illett a kirakósba, mi pedig tökéletes közeg voltunk számára. Még mindig hiszem, hogy ez a Forma–1 egyik legjobb kapcsolata.”
 
„A harmadik dolog pedig, hogy segített Romainnak a fejlődésben. Ha ő egy kevésbé tapasztalt, vagy egy kevésbé erős versenyző oldalán versenyzett volna, talán még ma sem tudnánk, mire képes. Romain viszont jelenleg is bizonyít, mégpedig azáltal, hogy a Forma–1 egyik legjobbjához mérhetjük. Kimi hatalmas segítség volt Romain számára” – mondta Lopez.
 
Majd a folytatásról beszélt, elismerve, nehéz lesz megválnia bajnokától. „Nehéz arra gondolni, hogy jövőre már nem ő vezeti az arany–fekete autót. És biztosra veszem, hogy ő is így érzi. Nem bántunk meg semmit, de kicsit szomorúak vagyunk. Hiányozni fog, és a beszélgetéseink alapján elmondhatom, mi is neki. Egy barátra tettem szert személyében, és ez a viszonyunk a jövőben is sem változik” – mondta a tulajdonos, hozzátéve, biztos abban, hogy Räikkönen a Ferrarival is sikeres lesz.
(motorsportal.hu)
2013.11.01. 13:23, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon