Kimi Räikkönen figyelmeztette a Lotust: amennyiben nem fizetik ki neki tartozásukat, rajthoz sem áll a 2013-as szezon utolsó két versenyén.
Miután a csütörtöki médianapot késői érkezése miatt kihagyta, Kimi Räikkönen pénteken állt először az újságírók rendelkezésére Abu-Dzabiban. A Lotus finn versenyzőjéről már tegnap is azt beszélték, végleg elmérgesedett kapcsolata a csapattal, s hogy nem véletlenül maradt távol a sajtótájékoztatótól, ezt most ő maga is elismerte. Miként azt is, valóban fennállt annak lehetősége, hogy már ezen a hétvégén sem áll rajthoz. „Csak azért utaztam ide, mert abban bíztam, megoldást találhatunk bizonyos problémákra. Remélem, megoldódnak, és szépen zárhatjuk ezt az évet” – fogalmazott a finn, aki továbbra sem kapott fizetést munkaadóitól.
Räikkönen előrevetítette, amennyiben a csapatvezetés nem rendezi az említett problémákat, nem fog rajthoz állni Austinban és Interlagosban. „Ez így van. Szeretem a versenyzést, szeretek vezetni, de ez most leginkább az üzletről szól. Ha ezeket a dolgokat nem így intézzük, könnyen nehéz helyzetben találhatjuk magunkat. Valahol mégiscsak meg kell húzni egy határt, és ha ezen túlmegyünk… nos, ez nem igazán az én hibám” – folytatta Räikkönen.
A Lotus a hírek szerint nagyjából 15 millió dollárral tartozik, ám a versenyző elismerte, a tartozások mellett, a múlt hétvégén történtek is felbosszantották kicsit. Mint ismert, akkor Alan Permane trágár kifejezésekkel utasította versenyzőjét arra, engedje el a csapattárs Romain Grosjeant. „Ez is része a történetnek. Igaz, hogy ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie, de megtörtént. Ez viszont nem akkora probléma. Sokkal inkább a többi dologról van szó. Ezek mind összeadódtak. Mint már említettem, könnyű azt mondani, hogy emiatt és emiatt történt, de ez nem erről szól.”
Räikkönen ezt követően arról is beszélt, nem esik jól neki, hogy egyesek úgy vélik, Ferrarihoz való távozása miatt már nem érdekli őt a Lotus sorsa. „Nem túl jó olyasmiket hallani, hogy én nem vagyok csapatjátékos, és hogy nem érdekel a csapat. Eddig nulla eurót kaptam tőlük egész évben… Nem valami jó a helyzetem, de így alakult, és remélem, sikerül megoldást találni a problémákra, hogy szép véget érjen a történet” – zárta mondandóját a finnek világbajnoka.
Eric Boullier, a Lotus főnöke mindeközben a Motorsport-Totalnak úgy nyilatkozott, a kérdéses problémák elsősorban nem rá, hanem a csapat tulajdonosára, Gerard Lopezre tartoznak. „Én csupán egy részét tudom megválaszolni ezen kérdéseknek. Volt egy megbeszélés Kimi és Gerard között. Utóbbi felel a cégünkért” – fogalmazott a francia.
(motorsportal.hu)