KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Räikkönen szerint bevált a rövid tengelytávú autó

A Német Nagydíj óta nem szerepelt ennyire jól Kimi Räikkönen időmérő edzésen. A Lotus finn versenyzője szombaton ötödik lett Abu-Dzabiban, s rendkívül elégedetten nyilatkozott rövidebb tengelytávú autójáról.
 
Kimi Räikkönen korábban többször is beszélt arról, amióta a Pirelli bevezette új szerkezetű abroncsait (Magyar Nagydíj), nem igazán érzi jól magát Lotusában. Az autó elejét nem érezte elég erősnek, s az emiatt fellépő alulkormányzottsággal azért nem tudott mit kezdeni, mert a kerékdőlésre és a guminyomásra vonatkozó szigorított szabályok keretein belül nem volt módja komolyabb változtatásra.
 
Az indiai hétvégét követően ugyanakkor arra kérte csapatát, adják neki vissza az utoljára Szingapúrban használt rövidebb tengelytávú Lotust, mert úgy érzi, Abu Dhabihoz jobban illene ez a kialakítás. Ennek eredményeként a mai időérőn ismét legyőzte csapattársát, az utóbbi időben jobb edzésformát mutató Romain Grosjeant, s megszerezte az ötödik rajtkockát. Räikkönen a Nürburgring óta nem indult ennyire előkelő helyről, akkor negyedik volt az időmérőn.
 
A finn bajnok a javulást egyértelműen rövidebb tengelytávú autójának tudja be. „Nem volt rossz a mai nap. Az autó sokkal inkább az ízlésemnek megfelelő volt. Ma délelőtt még nem annyira, de tegnap a második szabadedzésen és ma a kvalifikáción igen. Ezt az autót sokkal inkább úgy tudom vezetni, ahogyan szeretném, ahogyan a stílusom megkívánja. Most nagyon jól üzemel, és remélem, ez így is marad” – fogalmazott a Sky Sports televíziónak a leintést követően az egy évvel ezelőtti futam győztese.

Ricciardo: Räikkönen mégiscsak egy bajnok – fizetni kéne neki

Ecclestone támogatja Räikkönent

2013.11.03. 12:13, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak